A következő néhány napban még egyedül gyakoroltam, de aztán Hyukie is megérkezett végre. Szerencsére gyorsan gyógyult a sérülése, és bár Hae számára is meglepő volt, de Hyukie most kivételesen betartotta az orvos utasításait. Kevesebb mint egy hetünk volt már csak hátra a selejtezőig, így nagyon bele kellett húznunk, ha nyerni akartunk. Hyukie szerencsére hamar visszarázódott, és két nappal később már senki meg nem mondta volna, hogy nemrég még problémája volt a bokájával.
Végül elérkezett a várva várt nap. Nagyon izgatott voltam, ez lesz az első igazi nagy megmérettetésem, a lehető legjobbat akartam kihozni magamból. Először a csoport verseny zajlott le, aztán jött az egyéni. Hiba nélkül táncoltuk el a Sherlockot, de el kellett ismernem, hogy mindegyik csapat nagyon jó. A közös tánc egy kissé oldotta bennem a feszültséget, de még mindig nagyon ideges voltam, féltem, hogy elrontok egy lépést, vagy elfelejtem mi következik, esetleg megbotlok. Ezernyi hibalehetőség képe jelent meg a szemeim előtt, már a fejem is kezdett belefájdulni.
- Ne izgulj! Tökéletesen el fogod táncolni. – szólalt meg egyszer csak mellettem a semmiből felbukkanva Donghae.
- Kösz szépen. Jól esik, hogy így bízol bennem.
- Akkor ideje, hogy te is bízz magadban. Ne légy ilyen görcsös, egyszerűen csak élvezd, amit csinálsz!
- Könnyű azt mondani! – sóhajtottam egy nagyot.
- Menni fog! – tette kezét vállamra Hae.
- Köszi. – mosolyogtam rá, sokat segített a támogatása, erősebbnek éreztem magam tőle.
Hyukie előttem került sorra. Néztem erőteljes mozdulatait, ahogy szinte eggyé olvad a zenével, teste tökéletesen mozgott minden egyes ütemre. A végén hatalmas tapsot kapott, én is úgy csapkodtam egymásnak két tenyerem, hogy egész vörösek lettek. Aztán én következtem. Mély levegőt vettem, és a tánctér közepére álltam. Behunytam a szemem és csak magamra koncentráltam. Felejtsd el őket, mondtam magamnak, képzeld azt, hogy otthon vagy a szobádban és csak táncolsz az egyik kedvenc számodra. Megszólalt a zene és a testem automatikusan mozogni kezdett a már jól begyakorolt koreográfia szerint. Szinte fel se fogtam olyan hamar véget is ért, de élveztem minden egyes másodpercet. Mosolyogva futottam le a színpadról a fiúkhoz, Donghae rögtön át is ölelt.
- Fantasztikus voltál! – dicsért meg, mire én rögtön elpirultam.
- Tényleg nagyon jó voltál! – helyeselt mosolyogva Hyukie is.
- Köszönöm fiúk. – nagyon jól estek a szavaik, főleg Hyukié.
Még volt utánam két fellépő, aztán már csak az eredményhirdetésre kellett várnunk. Nem fűztem hozzá sok reményt, hogy helyezést érek el, mivel mindegyik egyéni versenyző fantasztikusan jó volt. Szoros küzdelem lesz az biztos. Nagyon drukkoltam, hogy Hyukie megnyerje a versenyt, tudtam milyen sokat jelentene ez neki. Bő egy óra várakozás után elkezdődött az eredményhirdetés.
Először a csapatversenyek eredményeit jelentették be. Mindannyian egymás kezét szorítva, lélegzetvisszafojtva vártuk az eredményeket. Amikor meghallottuk, hogy mi lettünk a második helyezett, először fel se fogtuk, majd hatalmas sikításban törtünk ki. Ujjongva borultunk egymás karjaiba. Aztán következtek az egyéni helyezettek. A többiek körém és Hyukie köré gyűltek, láttam az arcukon mennyire drukkolnak nekünk.
- És a második helyzetet pedig nem más....mint...Lee Hyukjae.
A többiek ismét ujjongásban törtek ki, megveregették Hyukie hátát és gratuláltak neki, és bár próbált mosolyogni, de én tudtam, hogy mélyen legbelül nagyon is csalódott most. Már nem is figyeltem oda mint mond a zsűri elnöke, csak a padlót bámultam szomorúan, annyira örültem volna, ha megnyeri. Ám hirtelen a többiek engem kezdtek el ölelgetni, mosolyogtak rám mint a vadalma, és lelkesen gratuláltak. Mégis mi a fene folyik itt, néztem zavarodottan körbe.
- Na mi az, csak nem lemaradtál a saját győzelmedről? – vigyorgott rám Hae.
- A mimről? – bámultam rá nagyra nyílt szemekkel.
- Ezt nem hiszem el. – Hae most már fetrengett a röhögéstől. – Te tényleg nem hallottad? Megnyerted a versenyt!
- Mi? – kapkodtam levegő után, alig mertem elhinni, hogy én győztem.
- Nem semmi vagy Sumi, hallod-e? Na örülj már egy kicsit.
- Örülök én, csak még magamhoz kell térnem a kábulatból. – de pár perc múlva már széles mosoly öntötte el az arcomat. Ám szemem ekkor megakadt Hyukien, éreztem, ahogy ideges remegés fut végig testemen. Most bizonyára megint neheztelni fog rám. Végre jóba lettünk, nem akartam ezt az egész hülye vetélkedést újra kezdeni. Ám legnagyobb meglepetésemre Hyukie egy hatalmas mosollyal ajándékozott meg, odajött hozzám és lelkesen rázogatni kezdte a kezem.
- Gratulálok! Nagyon jó voltál. Megérdemelted a győzelmet. - mosolya teljesen őszintének tűnt, egészen szívemig hatolt.
- Köszönöm Hyukie. – egész zavarban voltam, mindenre számítottam csak arra nem, hogy ilyen kedves lesz. Nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyedén veszi a vereségét a történtek után.
- De elpirultál. – nevette el magát.
- Ez-ez csak az izgalomtól van. – próbáltam leplezni magam.
- Na persze. – kuncogott mellettem Hae.
- Igenis, így van. – böktem oldalba.
- Aúú, ez fájt. – játszotta meg magát két kezét oldalára szorítva, mint akinek hatalmas fájdalmai vannak.
- Nem is ütöttem akkorát. - nevettem.
- Bezzeg Hyukiet nem könyökölted volna oldalba, mi? - morogta az orra alatt Hae.
- Már miért ne tette volna? - értetlenkedett Hyukie.
Hae a homlokára csapott és elkeseredetten rázni kezdte a fejét
- Ezt nem hiszem el! Haver, ennyire hülye nem lehetsz!
- Mit csináltam már megint? - kérdezte döbbenten Hyukie.
- Hát tényleg nem veszed észre?
- De mégis mit?
- Mit? Mit? Azt, hogy bejössz Suminak, te észlény.
- Ki? Én? - kérdezte Hyukie tágra nyílt szemekkel.
- Hát nem is én! - forgatta a szemeit Hae.
- Ez tényleg igaz Sumi? - fordult most felém Hyukie.
- Hát, ízé - éreztem, ahogy egyre jobban elvörösödöm. Lee Donghae ezért még kinyírlak, fogadkoztam magamban.
- Na most, hogy ezt megbeszéltük én lépek is. - kacsintott ránk Hae és mielőtt még bármit is mondhattunk volna, már az ajtón kívül volt.
- Sumi én most tényleg tetszem neked? - kérdezte ismét Hyukie.
- Igen. - válaszoltam, még életemben nem éreztem olyan kínosan magam mint ebben a pillanatban.
- Szóval... az az igazság, - állt Hyukie egyik lábáról a másikra, láthatóan zavarban volt - hogy te is nagyon tetszel nekem.
Most az én szemeim kerekedtek el a csodálkozástól. Bár azért az a két csók elég árulkodó volt, de úgy tűnt rögtön meg is bánta utána.
- Mond csak nem lenne kedved holnap eljönni velem moziba?
Jól hallottam, Lee Hyukjae randira hívott? Ugye ezt nem csak álmodom?
- De ha nincs kedved semmi gond. - túrt bele zavartan hajába, amivel csak azt érte el, hogy még inkább elakadt a lélegzetem.
Hyukie várakozóan nézett rám, és beletelt néhány percbe mire rájöttem, hogy talán nem ártana valamit válaszolni is.
- Dehogyis, nagyon szívesen elmegyek veled.
- Pompás! - mosolyodott el. - Akkor holnap ötre érted megyek.
- Rendben. - bólintottam.
- Okés, akkor holnap. - vigyorodott el, majd ő is lelépett.
Ott álltam egyedül a terem közepén és még mindig nem tudtam felfogni az elmúlt fél órában történteket. Megnyertem a táncverseny selejtezőjét és még Hyukie is randira hívott.
- Wííííííí - sikoltottam miközben szaladtam kifelé. Ennél jobb napom már nem is lehetne.
2013. szeptember 29., vasárnap
2013. július 1., hétfő
7. fejezet
Hazamentem, lefürödtem, aztán beestem az ágyba. Hosszú volt ez a nap nekem is. Másnap reggel rögtön letámadtam Haet, amint beért.
- Hogy van Hyukie? – érdeklődtem.
- Ma hazaengedik, ha minden jól megy. De egy ideig ugye még otthon kell pihennie.
Reménykedtem benne, hogy hamar rendbe jön. Át tudtam érezni milyen szörnyű lehet neki most, hogy nem tud táncolni. Főleg, hogy itt a verseny helyi fordulója nemsokára. Furcsa volt egyedül gyakorolni, hirtelen óriásinak tűnt a tornaterem. Valahogy olyan elveszettnek éreztem magam nélküle. Próbáltam nem gondolni rá, de nagyon nehezen ment. Mikor éreztem elgyengülök, mindig arra gondoltam, amit a kórházban vágott a fejemhez. De még így is volt egy pillanat, amikor elfelejtkeztem magamról és elkértem Haetól a címét. Bárgyú mosollyal az arcán írta le nekem egy darab papírra és pedig zavaromban hebegve-habogva bizonygattam, hogy csupán mint csapattársa aggódom érte. Persze egy szavamat sem hitte el. Gyorsan zsebre vágtam a papirost, megköszöntem és olyan sebesen elhúztam a csíkot, ahogy csak tudtam. Egy ideig az utcán kóvályogtam, nem tudtam eldönteni meglátogassam-e vagy sem, fogalmam sem volt, hogy reagálna rá. Végül addig morfondíroztam ezen, amíg akaratlanul is Hyukiék háza előtt kötöttem ki. Hát ha már itt vagyok, gondoltam, vettem egy nagy levegőt, majd óvatosan megnyomtam a kapucsengőt. Szívem a torkomban dobogott, kezemet tördeltem idegességemben. Végül kinyílt a bejárati ajtó és egy szimpatikus, középkorú nő lépett ki rajta.
- Jó napot kívánok! – köszöntem. – Elnézést a zavarásért Eunhyuköt keresem.
- Nincs itthon, bement az édesapjával a kórházba kontrollra. Én az édesanyja vagyok. – nyitotta ki a kaput. – De gyere beljebb, ha gondolod várd meg, most már nemsokára haza kell érniük.
- Igazán nem szeretnék zavarni. – tiltakoztam.
- Egyáltalán nem zavarsz. Hyukie úgyis olyan ritkán hozza haza a barátait. Gyere csak nyugodtan.
- Hát akkor köszönöm szépen. – léptem be a kapun.
- Erre gyere. – mutatta az utat. – Épp főzök remélem nem zavar, ha a konyhában leszünk.
- Ugyan dehogyis!
Miközben mentünk a konyha felé lopva körbenéztem. Az előszobában egy kis szekrény állt a cipőknek és egy fogas a kabátoknak. Jobbra nyílt a konyha, balra a nappali, amiben két öreg fotel, egy szekrény, egy kis asztal és egy komód, amin egy tv állt, volt található. Hátrább láttam még ajtókat. Beléptünk a konyhába, a bútorok régiesek voltak, a helyiség nem túl nagy és az étkezőasztal is itt állt.
- Ülj csak le. – kínált hellyel Hyukie édesanyja.
- Köszönöm szépen. – ültem le az egyik székre.
- Épp vacsorát főzök. – mosolygott rám. – Mandut csinálok, szereted?
- Igen, az egyik kedvencem.
- Nincs kedved velünk vacsorázni?
- Köszönöm a meghívást, de édesanyám hazavár vacsorára. – nem mertem igent mondani, féltem Hyukie kiakadna tőle. – Ne segítsek? - pattantam fel hirtelen.
- Ó hát én nem is tudom. – jött zavarba Hyukie anyukája.
- Nagyon szívesen segítek, otthon is szoktam anyukámnak.
- Rendben van. Köszönöm szépen.
- Akkor ti egy osztályba jártok Hyukieval igaz? – érdeklődött mialatt tészta darabokat szeltünk, amibe beletettük a tölteléket, aztán apró batyukat formáltunk belőle.
- Igen és együtt járunk táncra is.
- Te lennél az új lány?
- Igen. – pirultam el.
- Hyukie már mesélt rólad, azt mondta nagyon jól táncolsz.
- Köszönöm szépen. Hyukie is nagyszerű táncos.
- Igen, már kicsi korától fogva nagyon szeretett táncolni, az élete részévé vált, és szeretne hivatásos táncos lenni felnőttkorában.
- Hát erre minden esélye megvan.
- Néha úgy érzem, hogy már túlságosan komolyan veszi. – nevetett fel. – Mint látod elég szerény körülmények között élünk és a fiam elhatározta, hogy ha egyszer híres táncos lesz akkor majd vesz nekünk egy szép nagy házat.
Kezdtem megérteni Hyukie viselkedését. Nem csak arról szólt, hogy ő szeretne lenni a legjobb táncos, hanem a családjának is szeretett volna segíteni.
- Tudod néha talán mogorva és utálatos, de a szíve mélyén nagyon érzékeny és jó fiú.
- Igen, én is észrevettem. - eszembe jutottak azok a pillanatok, amikor én is bepillantást nyerhettem mások elől titkolt énjébe.
- Hát te meg mit keresel itt? - hallottam egyszerre csak egy mérges hangot a hátam mögül.
Megfordultam és egy igencsak dühös tekintettel találtam szembe magam.
- Hyukie...én csak...én csak meg akartam nézni, hogy vagy. - hebegtem.
- Hát most, hogy láttad kutyabajom, már mehetsz is! - kapta el a karom és elkezdett húzni a bejárati ajtó felé.
- Na de Hyukie! - láttam még édesanyja döbbent arcát.
- Hé engedj el! Most meg mi a bajod? - próbáltam szabadulni szorításából.
- Csak menj el! Rendben? És erről ne beszélj senkinek! - engedte el végre a karom, ahogy a bejárati ajtóhoz értünk.
- Miről ne beszéljek?
- A házunkról, ahogy élünk! - sziszegte, láttam rajta majd kicsattan a méregtől, ugyanakkor zavarban is van.
- De Hyukie nem kell szégyellned, hogy szegények vagytok.
- Cöh! Te könnyen beszélsz, neked nincs ilyen problémád! De a suliban sokan nem így gondolkodnak! Látom, hogyan bánnak másokkal! - keze ökölbe szorult, teste remegett az idegtől.
- Rendben. Én senkinek nem szólok erről, megígérem. De szerintem egyáltalán nincs miért szégyenkezned!
- Köszönöm. - arcvonásai ellágyultak már-már elmosolyodott. - Egész jó fej vagy.
- Végre rájöttél? - kérdeztem tőle kissé gúnyosan.
- Tudom, a kórházban elég bunkó voltam. Ne haragudj!
- Oké, felejtsük el!
- Hagyjunk fel az ellenségeskedéssel, legyünk mostantól jó csapattársak.
Összeszűkült szemmel néztem rá.
- Oké, mármint mostantól jó fiú leszek. - helyesbít.
- Na így már mindjárt más. - mosolygok elégedetten.
- Barátok? - nyújtja felém a kezét.
- Barátok. - csúsztatom tenyerem tenyerébe.
Egyrészt örültem neki, hogy kibékültünk, másrészt úgy éreztem, mintha tőrt döftek volna szívembe. Szóval nem vagyok számára több mint egy barát, egy egyszerű csapattárs.
- Hogy van Hyukie? – érdeklődtem.
- Ma hazaengedik, ha minden jól megy. De egy ideig ugye még otthon kell pihennie.
Reménykedtem benne, hogy hamar rendbe jön. Át tudtam érezni milyen szörnyű lehet neki most, hogy nem tud táncolni. Főleg, hogy itt a verseny helyi fordulója nemsokára. Furcsa volt egyedül gyakorolni, hirtelen óriásinak tűnt a tornaterem. Valahogy olyan elveszettnek éreztem magam nélküle. Próbáltam nem gondolni rá, de nagyon nehezen ment. Mikor éreztem elgyengülök, mindig arra gondoltam, amit a kórházban vágott a fejemhez. De még így is volt egy pillanat, amikor elfelejtkeztem magamról és elkértem Haetól a címét. Bárgyú mosollyal az arcán írta le nekem egy darab papírra és pedig zavaromban hebegve-habogva bizonygattam, hogy csupán mint csapattársa aggódom érte. Persze egy szavamat sem hitte el. Gyorsan zsebre vágtam a papirost, megköszöntem és olyan sebesen elhúztam a csíkot, ahogy csak tudtam. Egy ideig az utcán kóvályogtam, nem tudtam eldönteni meglátogassam-e vagy sem, fogalmam sem volt, hogy reagálna rá. Végül addig morfondíroztam ezen, amíg akaratlanul is Hyukiék háza előtt kötöttem ki. Hát ha már itt vagyok, gondoltam, vettem egy nagy levegőt, majd óvatosan megnyomtam a kapucsengőt. Szívem a torkomban dobogott, kezemet tördeltem idegességemben. Végül kinyílt a bejárati ajtó és egy szimpatikus, középkorú nő lépett ki rajta.
- Jó napot kívánok! – köszöntem. – Elnézést a zavarásért Eunhyuköt keresem.
- Nincs itthon, bement az édesapjával a kórházba kontrollra. Én az édesanyja vagyok. – nyitotta ki a kaput. – De gyere beljebb, ha gondolod várd meg, most már nemsokára haza kell érniük.
- Igazán nem szeretnék zavarni. – tiltakoztam.
- Egyáltalán nem zavarsz. Hyukie úgyis olyan ritkán hozza haza a barátait. Gyere csak nyugodtan.
- Hát akkor köszönöm szépen. – léptem be a kapun.
- Erre gyere. – mutatta az utat. – Épp főzök remélem nem zavar, ha a konyhában leszünk.
- Ugyan dehogyis!
Miközben mentünk a konyha felé lopva körbenéztem. Az előszobában egy kis szekrény állt a cipőknek és egy fogas a kabátoknak. Jobbra nyílt a konyha, balra a nappali, amiben két öreg fotel, egy szekrény, egy kis asztal és egy komód, amin egy tv állt, volt található. Hátrább láttam még ajtókat. Beléptünk a konyhába, a bútorok régiesek voltak, a helyiség nem túl nagy és az étkezőasztal is itt állt.
- Ülj csak le. – kínált hellyel Hyukie édesanyja.
- Köszönöm szépen. – ültem le az egyik székre.
- Épp vacsorát főzök. – mosolygott rám. – Mandut csinálok, szereted?
- Igen, az egyik kedvencem.
- Nincs kedved velünk vacsorázni?
- Köszönöm a meghívást, de édesanyám hazavár vacsorára. – nem mertem igent mondani, féltem Hyukie kiakadna tőle. – Ne segítsek? - pattantam fel hirtelen.
- Ó hát én nem is tudom. – jött zavarba Hyukie anyukája.
- Nagyon szívesen segítek, otthon is szoktam anyukámnak.
- Rendben van. Köszönöm szépen.
- Akkor ti egy osztályba jártok Hyukieval igaz? – érdeklődött mialatt tészta darabokat szeltünk, amibe beletettük a tölteléket, aztán apró batyukat formáltunk belőle.
- Igen és együtt járunk táncra is.
- Te lennél az új lány?
- Igen. – pirultam el.
- Hyukie már mesélt rólad, azt mondta nagyon jól táncolsz.
- Köszönöm szépen. Hyukie is nagyszerű táncos.
- Igen, már kicsi korától fogva nagyon szeretett táncolni, az élete részévé vált, és szeretne hivatásos táncos lenni felnőttkorában.
- Hát erre minden esélye megvan.
- Néha úgy érzem, hogy már túlságosan komolyan veszi. – nevetett fel. – Mint látod elég szerény körülmények között élünk és a fiam elhatározta, hogy ha egyszer híres táncos lesz akkor majd vesz nekünk egy szép nagy házat.
Kezdtem megérteni Hyukie viselkedését. Nem csak arról szólt, hogy ő szeretne lenni a legjobb táncos, hanem a családjának is szeretett volna segíteni.
- Tudod néha talán mogorva és utálatos, de a szíve mélyén nagyon érzékeny és jó fiú.
- Igen, én is észrevettem. - eszembe jutottak azok a pillanatok, amikor én is bepillantást nyerhettem mások elől titkolt énjébe.
- Hát te meg mit keresel itt? - hallottam egyszerre csak egy mérges hangot a hátam mögül.
Megfordultam és egy igencsak dühös tekintettel találtam szembe magam.
- Hyukie...én csak...én csak meg akartam nézni, hogy vagy. - hebegtem.
- Hát most, hogy láttad kutyabajom, már mehetsz is! - kapta el a karom és elkezdett húzni a bejárati ajtó felé.
- Na de Hyukie! - láttam még édesanyja döbbent arcát.
- Hé engedj el! Most meg mi a bajod? - próbáltam szabadulni szorításából.
- Csak menj el! Rendben? És erről ne beszélj senkinek! - engedte el végre a karom, ahogy a bejárati ajtóhoz értünk.
- Miről ne beszéljek?
- A házunkról, ahogy élünk! - sziszegte, láttam rajta majd kicsattan a méregtől, ugyanakkor zavarban is van.
- De Hyukie nem kell szégyellned, hogy szegények vagytok.
- Cöh! Te könnyen beszélsz, neked nincs ilyen problémád! De a suliban sokan nem így gondolkodnak! Látom, hogyan bánnak másokkal! - keze ökölbe szorult, teste remegett az idegtől.
- Rendben. Én senkinek nem szólok erről, megígérem. De szerintem egyáltalán nincs miért szégyenkezned!
- Köszönöm. - arcvonásai ellágyultak már-már elmosolyodott. - Egész jó fej vagy.
- Végre rájöttél? - kérdeztem tőle kissé gúnyosan.
- Tudom, a kórházban elég bunkó voltam. Ne haragudj!
- Oké, felejtsük el!
- Hagyjunk fel az ellenségeskedéssel, legyünk mostantól jó csapattársak.
Összeszűkült szemmel néztem rá.
- Oké, mármint mostantól jó fiú leszek. - helyesbít.
- Na így már mindjárt más. - mosolygok elégedetten.
- Barátok? - nyújtja felém a kezét.
- Barátok. - csúsztatom tenyerem tenyerébe.
Egyrészt örültem neki, hogy kibékültünk, másrészt úgy éreztem, mintha tőrt döftek volna szívembe. Szóval nem vagyok számára több mint egy barát, egy egyszerű csapattárs.
2013. június 27., csütörtök
6. fejezet
Kezdett nagyon elegem lenni Hyukieból és az állandó hangulatváltozásaiból. Elhatároztam, hogy többé nem veszek róla tudomást és csakis a táncra fogok koncentrálni. Most már én is nyerni akartam. Így hát újult erővel, mindent beleadva próbáltam nap mint nap. Lassan összeállt a teljes koreográfia és már egész jól ment, csak az apróbb mozdulatokat kellett tökéletesíteni. Egyik nap szokás szerint, a tornateremben gyakoroltuk a szólótáncukat, amikor éles kiáltásra lettem figyelmes. Felkaptam fejem, hogy megnézzem mit történt, mikor megláttam, hogy Hyukie a földön ülve bokáját tapogatja, azonnal odaszaladtam hozzá.
- Mi a baj? - kérdeztem leguggolva mellé a földre.
- Azt hiszem meghúztam a bokám és most iszonyúan fáj. - nézett rám fájdalomtól eltorzult arccal.
- Most azonnal beviszünk a kórházba!
- Neee! Aish! - szisszent fel a fájdalomtól. - Nem akarom!
- Nincs semmi ellenkezés! Megyek megkeresem Eun Mit - mondtam határozott hangon!
Az edzőnket telefonon keresték, és, hogy ne zavarjon minket a gyakorlásban kiment az előtérbe, szerencsére mire kiértem már nem beszélt.
- Valami baj van Sumi? - kérdezte mikor meglátott.
- Hyukie megrándította a bokáját, nagyon nagy fájdalmai vannak, kórházba kellene vinni.
- Te jó ég! Siessünk! - indult be a terembe Eun Mi.
Eunhyuk még mindig a földön ült, összeszorított fogakkal, kezével bokáját szorította.
- Gyere Hyukie, próbálj meg felállni. - ment oda hozzá Eun Mi, én a másik oldalról segítettem neki.
Ránk támaszkodva, kiugrált egy lábon az edző kocsijáig, majd indultunk is azonnal a kórházba. Szerencsénkre nem kellett sokat várnunk és pár perc múlva már vitték is be a vizsgálóba. Óráknak tűnt amíg bent volt, aztán végre megjelent az orvos.
- Doktor úr - szaladtunk oda hozzá - mi van Hyukie bokájával?
- Meghúzódott az ínszalagja, szerencsére nem szakadt el, de pihentetnie kell a lábát legalább egy hétig, de jobb lenne kettőig.
Hogy fog így táncolni, futott át agyamon. Még abban se voltam biztos, hogy Hyukie egyáltalán be fogja tartani az orvos utasításait.
- Doktor úr, beszélt már erről Hyukjaeval? - érdeklődtem.
- Igen, mondtam már neki. Tudom, hogy egy táncversenyre készül, de vagy betartja a tanácsaim, vagy kockáztatja, hogy egy újabb rossz lépés következtében elszakad az ínszalagja és akkor biztos, hogy nem vehet részt a versenyen.
- Értem. Esetleg bemehetnék hozzá?
- Persze, menj nyugodtan.
Elköszöntem, aztán elindultam Hyukie szobája felé. Benyitottam az ajtón, majd óvatosan odamentem az ágyához.
- Szia. Hogy vagy?
- Szerinted? – kérdezte gúnyosan.
- Én csak...
- Te csak mit szerettél volna? – hangja hűvös volt akár az acél.
- Csak aggódtam miattad.
- Ó miattam nem kell aggódnod! Ja és a versenyre top formába leszek megint, úgyhogy ne örülj!
- Mi??? – teljesen lesokkolódtam, ugye ezt nem gondolja komolyan. Azt hiszi hasznot akarnék húzni abból, hogy ő lesérült. Hát tényleg ennyire számítónak néz! Na ezzel betelt a pohár! Remegtem az idegtől!
- Te mégis mit képzelsz magadról, mi? – üvöltöttem. – Azt hiszed csak körülötted forog a világ! Én tényleg féltem, hogy valami komoly bajod esik és nem a tánc miatt, te gyökér, hanem miattad! Mert fontos vagy nekem! De ennek vége! Elegem van belőled! Harcot akarsz? Hát rendben! Mindent bele fogok adni a bajnokságon és le foglak győzni!
Azzal sarkon fordultam és kiviharoztam a kórteremből, a becsapódó ajtó akkorát csattant, hogy még én is ugrottam egyet ijedtemben, majdnem fel is löktem az éppen akkor érkező Donghaet.
- Hééé lassan a testtel! – mosolygott rám – még a végén én is bérelhetek egy ágyat Hyukie mellé.
- Ne is említsd annak a hülyének a nevét! – dühöngtem még mindig.
- Mit csinált már megint az az idióta? – sóhajtott fel.
- Azt hiszi, hogy örülök neki, hogy lesérült, hogy ezzel majd előnyre tehetek szert vele szemben! Jó, hogy ki nem találja, hogy táncóra előbb bekentem a padlót valami csúszós anyaggal, hogy direkt essen el!
- Miért, bekented? – kacsintott rám.
- Lee Donghae, mindjárt tényleg mellette fogsz kikötni! – indultam meg fenyegetően felé.
- Jól van na, csak vicceltem. – tette maga elé védekezően karjait!
- Nem volt jó vicc! – mormogtam.
- Tudom. Ne haragudj! Csak fel akartalak kicsit vidítani. Hyukieval meg ne foglalkozz! Most csak nagyon ki van borulva, felét se gondolta komolyan annak, amit mondott.
- Akkor is rosszul esett.
- Megértem, de ő már csak ilyen. Sokszor előbb cselekszik, minthogy átgondolná a dolgokat. Mellesleg ezzel nincs egyedül. – dugta ki oldalt a nyelvét.
- Te azért sokkal komolyabb vagy mint ő
- Mert még csak a jó oldalam mutattam, azért.
- Miért van neked rossz is?
- Előfordul.
- Na nézd már csak, a végén kiderül, hogy kis angyal egy igazi démon! – nevettem el magam.
- Na végre jó kedved van!
- Kösz Hae!
- Szívesen bármikor! Ahj, ez a hülye nem is tudja milyen mázlista!
- Miért?
- Hát miattad?
- Miattam? – csodálkoztam.
- Persze. Én is boldog lennék, ha egy olyan lány szeretne engem mint te!
- Na várj csak, én...én nem mondtam, hogy szeretem Hyukiet.
- Nem is kell, a vak is látja. – vigyorgott rám.
- De én tényleg nem! – vörösödtem el a paradicsomnál is jobban.
- Hát persze. – paskolta meg a fejem. – Na megyek megnézem, hogy van a mi kis táncbajnokunk.
Én pedig ott maradtam a kórházi folyosón egyedül, és kénytelen voltam elismerni magamban, hogy a történek ellenére is fülig szerelmes vagyok Lee Hyukjaeba.
- Mi a baj? - kérdeztem leguggolva mellé a földre.
- Azt hiszem meghúztam a bokám és most iszonyúan fáj. - nézett rám fájdalomtól eltorzult arccal.
- Most azonnal beviszünk a kórházba!
- Neee! Aish! - szisszent fel a fájdalomtól. - Nem akarom!
- Nincs semmi ellenkezés! Megyek megkeresem Eun Mit - mondtam határozott hangon!
Az edzőnket telefonon keresték, és, hogy ne zavarjon minket a gyakorlásban kiment az előtérbe, szerencsére mire kiértem már nem beszélt.
- Valami baj van Sumi? - kérdezte mikor meglátott.
- Hyukie megrándította a bokáját, nagyon nagy fájdalmai vannak, kórházba kellene vinni.
- Te jó ég! Siessünk! - indult be a terembe Eun Mi.
Eunhyuk még mindig a földön ült, összeszorított fogakkal, kezével bokáját szorította.
- Gyere Hyukie, próbálj meg felállni. - ment oda hozzá Eun Mi, én a másik oldalról segítettem neki.
Ránk támaszkodva, kiugrált egy lábon az edző kocsijáig, majd indultunk is azonnal a kórházba. Szerencsénkre nem kellett sokat várnunk és pár perc múlva már vitték is be a vizsgálóba. Óráknak tűnt amíg bent volt, aztán végre megjelent az orvos.
- Doktor úr - szaladtunk oda hozzá - mi van Hyukie bokájával?
- Meghúzódott az ínszalagja, szerencsére nem szakadt el, de pihentetnie kell a lábát legalább egy hétig, de jobb lenne kettőig.
Hogy fog így táncolni, futott át agyamon. Még abban se voltam biztos, hogy Hyukie egyáltalán be fogja tartani az orvos utasításait.
- Doktor úr, beszélt már erről Hyukjaeval? - érdeklődtem.
- Igen, mondtam már neki. Tudom, hogy egy táncversenyre készül, de vagy betartja a tanácsaim, vagy kockáztatja, hogy egy újabb rossz lépés következtében elszakad az ínszalagja és akkor biztos, hogy nem vehet részt a versenyen.
- Értem. Esetleg bemehetnék hozzá?
- Persze, menj nyugodtan.
Elköszöntem, aztán elindultam Hyukie szobája felé. Benyitottam az ajtón, majd óvatosan odamentem az ágyához.
- Szia. Hogy vagy?
- Szerinted? – kérdezte gúnyosan.
- Én csak...
- Te csak mit szerettél volna? – hangja hűvös volt akár az acél.
- Csak aggódtam miattad.
- Ó miattam nem kell aggódnod! Ja és a versenyre top formába leszek megint, úgyhogy ne örülj!
- Mi??? – teljesen lesokkolódtam, ugye ezt nem gondolja komolyan. Azt hiszi hasznot akarnék húzni abból, hogy ő lesérült. Hát tényleg ennyire számítónak néz! Na ezzel betelt a pohár! Remegtem az idegtől!
- Te mégis mit képzelsz magadról, mi? – üvöltöttem. – Azt hiszed csak körülötted forog a világ! Én tényleg féltem, hogy valami komoly bajod esik és nem a tánc miatt, te gyökér, hanem miattad! Mert fontos vagy nekem! De ennek vége! Elegem van belőled! Harcot akarsz? Hát rendben! Mindent bele fogok adni a bajnokságon és le foglak győzni!
Azzal sarkon fordultam és kiviharoztam a kórteremből, a becsapódó ajtó akkorát csattant, hogy még én is ugrottam egyet ijedtemben, majdnem fel is löktem az éppen akkor érkező Donghaet.
- Hééé lassan a testtel! – mosolygott rám – még a végén én is bérelhetek egy ágyat Hyukie mellé.
- Ne is említsd annak a hülyének a nevét! – dühöngtem még mindig.
- Mit csinált már megint az az idióta? – sóhajtott fel.
- Azt hiszi, hogy örülök neki, hogy lesérült, hogy ezzel majd előnyre tehetek szert vele szemben! Jó, hogy ki nem találja, hogy táncóra előbb bekentem a padlót valami csúszós anyaggal, hogy direkt essen el!
- Miért, bekented? – kacsintott rám.
- Lee Donghae, mindjárt tényleg mellette fogsz kikötni! – indultam meg fenyegetően felé.
- Jól van na, csak vicceltem. – tette maga elé védekezően karjait!
- Nem volt jó vicc! – mormogtam.
- Tudom. Ne haragudj! Csak fel akartalak kicsit vidítani. Hyukieval meg ne foglalkozz! Most csak nagyon ki van borulva, felét se gondolta komolyan annak, amit mondott.
- Akkor is rosszul esett.
- Megértem, de ő már csak ilyen. Sokszor előbb cselekszik, minthogy átgondolná a dolgokat. Mellesleg ezzel nincs egyedül. – dugta ki oldalt a nyelvét.
- Te azért sokkal komolyabb vagy mint ő
- Mert még csak a jó oldalam mutattam, azért.
- Miért van neked rossz is?
- Előfordul.
- Na nézd már csak, a végén kiderül, hogy kis angyal egy igazi démon! – nevettem el magam.
- Na végre jó kedved van!
- Kösz Hae!
- Szívesen bármikor! Ahj, ez a hülye nem is tudja milyen mázlista!
- Miért?
- Hát miattad?
- Miattam? – csodálkoztam.
- Persze. Én is boldog lennék, ha egy olyan lány szeretne engem mint te!
- Na várj csak, én...én nem mondtam, hogy szeretem Hyukiet.
- Nem is kell, a vak is látja. – vigyorgott rám.
- De én tényleg nem! – vörösödtem el a paradicsomnál is jobban.
- Hát persze. – paskolta meg a fejem. – Na megyek megnézem, hogy van a mi kis táncbajnokunk.
Én pedig ott maradtam a kórházi folyosón egyedül, és kénytelen voltam elismerni magamban, hogy a történek ellenére is fülig szerelmes vagyok Lee Hyukjaeba.
2013. június 13., csütörtök
5. fejezet
A másnapot szinte végig aggódtam. Alig bírtam a biológia feladatra koncentrálni. Egyre csak a tegnapi nap járt a fejemben. Ha akkor Hae nem jön le, vajon megcsókolt volna? Ezt már a második alkalom, hogy ilyen közel kerültem hozzá. Még mindig rejtély volt számomra ez a fiú. Ha táncórán voltunk olyan volt velem akár egy jégcsap, de máskor meg tök kedvesen viselkedett. Ahj Sumi, felejtsd már el, korholtam magam, koncentrálj inkább a megoldandó feladatra. Más se hiányzik minthogy egy egyessel kezdj a suliban. De nagyon nehezen ment, egy kínszenvedés volt az egész délután.
Másnap ahogy leszálltam a buszról, szinte futottam a terembe. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel mikor megláttam Hyukie szőke tincseit. Akkor mégse lehet olyan nagy a baj.
- Sziasztok! – mentem oda hozzájuk. A szokásos bagázs vette körül.
- Szia – köszöntek vissza, és Hyukie még egy mosollyal is megajándékozott.
- Jobban vagy már? – érdeklődtem.
- Persze, kutya bajom! Nem olyan könnyű engem kifektetni! – nevetett, miközben karját megfeszítve az izmait mutogatta. A körülötte lévő lányok ájuldoztak én meg teljesen elpirultam a látványtól.
Ekkor valaki hátulról megfogta a két vállam és meg majd szívrohamot kaptam az ijedtségtől.
- Szia Sumi – üdvözölt Hae.
- Haeee! A frászt hoztad rám! – kapkodtam még mindig levegő után.
- Bocsánat! - nézett rám bűnbánó szemekkel. – Nem akartalak megijeszteni.
- Felejtsük el. Jól vagy?
- Aham. Minden rendben.
- Ezt örömmel hallom.
A csengő vetett véget beszélgetésünknek. Biolóiga óra előtti szünetben odamentem Hyukiehoz és vázoltam neki nagyjából mi van ez előadásunkban, majd megmutattam neki melyik részt olvassa majd ő fel. Egész jó lett, ahhoz képest, amilyen állapotban írtam. Mindketten ötöst kaptunk rá. Hyukie rám kacsintott mikor a tanár megmondta az osztályzatunk. Délután ismét táncpróbánk volt.
Ma kapjuk meg a számokat, amikre táncolni fogunk.
- Na akkor lássuk miből élünk. – nevetett Eun Mi. – A csoportos tánc Shinee Sherlockja lesz.
- Igen, ez az! – öklözött a levegőbe Ji Hoo mögöttem, mire mindenki röhögésbe tört ki, ő pedig olyan piros lett mint a paradicsom.
Eun Mi most felém fordult.
- Sumi, te Karatól a Misterre fogsz táncolni.
- Rendben. – bólintottam, a fiúk elismerően füttyentettek.
- Te pedig Hyukie, – fordult most a fiúhoz – MBLAQ-tól a Runra.
- Értettem.
- Az órákat mostantól három részre bontjuk. Minden hétfőn, szerdán és pénteken csoportos próba, kedden és csütörtökön pedig a szólósoknak lesz. Természetesen mindenki otthon is gyakoroljon, amennyit csak tud.
- Ez neked szólt Ji Hoo! – ugratta őt Hee Sun.
- Nagyon vicces! Különben is én remekül táncolok! – mutatott be a fiú egy rövid mozdulatsort.
- Örülök, hogy ilyen jó a hangulat. – mosolygott Eun Mi. – Menjetek pihenjetek egyet, mert holnaptól kezdődik a kemény munka! Mindenkinek átküldöm a számokat, és holnapra kérem a javaslataitokat a koreográfiákra.
Na ettől a részétől egy kissé megijedtem, én még sosem csináltam egy koreográfiát egyetlen táncra sem, hogy fog ez nekem menni! Donghae észrevette kétségbeesett arckifejezésem és odasúgta:
- Nyugi, menni fog ez neked! Csak mozogj a zenére, ahogy érzed! Ja és jegyezd is meg a mozdulatokat! – nevette el magát.
- Akkor azt hiszem kelleni fog papír meg ceruza, biztosabb, ha lejegyzem őket.
- Vagy akár le is videózhatnálak!
- Perverz!
- Az akkor lennék, ha azt kértem volna, hogy bikiniben táncold el nekem. – nyújtotta ki a nyelvét.
- Lee Donghae!
- Igen? – nézett rám egy ma született bárány ártatlan tekintetével.
- Téged nem lehet nem szeretni. – nevettem el magam.
- Tudom én azt! – mosolygott elégedetten.
Egy kissé megnyugodtam, Haenak sikerült jobb kedvre derítenie. Otthon rákerestem a Kara Misterjére majd, ahogy Hae tanácsolta egyszerűen csak elkezdtem rá táncolni, ahogy éreztem. Egyszer, kétszer, ötször, tízszer, addig próbáltam, variáltam, változtattam, amíg csak úgy nem éreztem, hogy ezzel már ki merek állni. Két és fél óra kemény tánc után fáradtan zuhantam ágyamba. Másnap a suliban nem történt semmi különös, az órákon nem igazán tudtam figyelni, ahhoz túlságosan is izgatott voltam. Ma csak én meg Hyukie próbáltunk. Először ő mutatta be a koreográfiáját. Ütős volt nagyon. Aztán én következtem. Tánc közben végig magamon éreztem a tekintetét, de nem tudtam eldönteni, hogy valójában engem figyel, vagy a vetélytársat látja megint bennem. Eun Mi utána külön-külön megbeszélte velünk min kéne változtatni vagy éppen másképp csinálni, aztán elkezdtünk edzeni. A következő hetek végig gyakorlással teltek, finomítottunk még a koreográfián ott, ahol kellett, és táncoltunk végkimerülésig. Ráadásul nekünk Hyukieval kétszeresen helyt kellett állnunk, bár őt láthatólag ez kevésbé viselte meg mint engem. És még a suli is ott volt. Még be se tudtam pótolni rendesen mindent, néha úgy éreztem nem bírom tovább, kész, ennyi volt, feladom. Szerencsére Hae mellettem volt és támogatott, amiben csak tudott. Igazi jóbarátra leltem benne. Lassacskán eljött a selejtező időpontja, már csak egy hét volt hátra.
Épp indultam hazafelé edzés után, leléptem a legfelső lépcsőfokról, amikor egy csapat srác viharzott el mellettem. Ketten is meglöktek, éreztem, ahogy elveszítem az egyensúlyomat. Mindjárt leesek futott át agyamon, rémülten próbáltam megkapaszkodni a korlátba, de nem értem el. Már felkészültem a legrosszabbra, amikor hirtelen hátulról két kéz kapott el, majd szorosan magához ölelt.
- Hé vigyázz magadra, a végén még eltöröd valamid! – meglepetten ismertem fel a hang tulajdonosát.
- Hyukie, hát te hogy kerülsz ide? - fordultam meg.
- Tudod nekem is most volt edzésem, rémlik?
- Ja, igen.
- Pedig be sem verted a fejed! – mosolygott rám szemtelenül.
- Jól van na! – duzzogtam.
- Tudod milyen édes vagy ilyenkor! – bókjába teljesen belepirultam. Arcvonásai ellágyultak, és, ahogy rám emelte azokat a nagy barna szemeit, teljesen elvesztem bennük.
- Té-tényleg?
- Tényleg. - hajolt hozzám egyre közelebb. Alig néhány centiméter választotta el ajkainkat. Kezével végigsimított arcomon, majd gyengéden megcsókolt. Karjaimat nyaka köré fontam és viszonoztam édes csókját. A mennyekben éreztem magam, ám Hyukie ekkor hirtelen hátra lépett, arcán zavarodottság látszódott.
- Ne haragudj, ezt nem lett volna szabad! - hátrált.
- De miért nem? - tettem egy bátortalan lépést felé.
De ő csak nézett rám azokkal a nagy barna szemeivel, mintha szomorúságot véltem volna felfedezni bennük, majd megrázta fejét és hirtelen futni kezdett.
- Sajnálom, - nézett hátra - nagyon sajnálom!
Én meg csak álltam ott dermedten és nem értettem semmit. Mutatóujjammal megérintettem számat, még éreztem ajkának puha melegét. Aztán a korlátra borultam és sírni kezdtem.
Másnap ahogy leszálltam a buszról, szinte futottam a terembe. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel mikor megláttam Hyukie szőke tincseit. Akkor mégse lehet olyan nagy a baj.
- Sziasztok! – mentem oda hozzájuk. A szokásos bagázs vette körül.
- Szia – köszöntek vissza, és Hyukie még egy mosollyal is megajándékozott.
- Jobban vagy már? – érdeklődtem.
- Persze, kutya bajom! Nem olyan könnyű engem kifektetni! – nevetett, miközben karját megfeszítve az izmait mutogatta. A körülötte lévő lányok ájuldoztak én meg teljesen elpirultam a látványtól.
Ekkor valaki hátulról megfogta a két vállam és meg majd szívrohamot kaptam az ijedtségtől.
- Szia Sumi – üdvözölt Hae.
- Haeee! A frászt hoztad rám! – kapkodtam még mindig levegő után.
- Bocsánat! - nézett rám bűnbánó szemekkel. – Nem akartalak megijeszteni.
- Felejtsük el. Jól vagy?
- Aham. Minden rendben.
- Ezt örömmel hallom.
A csengő vetett véget beszélgetésünknek. Biolóiga óra előtti szünetben odamentem Hyukiehoz és vázoltam neki nagyjából mi van ez előadásunkban, majd megmutattam neki melyik részt olvassa majd ő fel. Egész jó lett, ahhoz képest, amilyen állapotban írtam. Mindketten ötöst kaptunk rá. Hyukie rám kacsintott mikor a tanár megmondta az osztályzatunk. Délután ismét táncpróbánk volt.
Ma kapjuk meg a számokat, amikre táncolni fogunk.
- Na akkor lássuk miből élünk. – nevetett Eun Mi. – A csoportos tánc Shinee Sherlockja lesz.
- Igen, ez az! – öklözött a levegőbe Ji Hoo mögöttem, mire mindenki röhögésbe tört ki, ő pedig olyan piros lett mint a paradicsom.
Eun Mi most felém fordult.
- Sumi, te Karatól a Misterre fogsz táncolni.
- Rendben. – bólintottam, a fiúk elismerően füttyentettek.
- Te pedig Hyukie, – fordult most a fiúhoz – MBLAQ-tól a Runra.
- Értettem.
- Az órákat mostantól három részre bontjuk. Minden hétfőn, szerdán és pénteken csoportos próba, kedden és csütörtökön pedig a szólósoknak lesz. Természetesen mindenki otthon is gyakoroljon, amennyit csak tud.
- Ez neked szólt Ji Hoo! – ugratta őt Hee Sun.
- Nagyon vicces! Különben is én remekül táncolok! – mutatott be a fiú egy rövid mozdulatsort.
- Örülök, hogy ilyen jó a hangulat. – mosolygott Eun Mi. – Menjetek pihenjetek egyet, mert holnaptól kezdődik a kemény munka! Mindenkinek átküldöm a számokat, és holnapra kérem a javaslataitokat a koreográfiákra.
Na ettől a részétől egy kissé megijedtem, én még sosem csináltam egy koreográfiát egyetlen táncra sem, hogy fog ez nekem menni! Donghae észrevette kétségbeesett arckifejezésem és odasúgta:
- Nyugi, menni fog ez neked! Csak mozogj a zenére, ahogy érzed! Ja és jegyezd is meg a mozdulatokat! – nevette el magát.
- Akkor azt hiszem kelleni fog papír meg ceruza, biztosabb, ha lejegyzem őket.
- Vagy akár le is videózhatnálak!
- Perverz!
- Az akkor lennék, ha azt kértem volna, hogy bikiniben táncold el nekem. – nyújtotta ki a nyelvét.
- Lee Donghae!
- Igen? – nézett rám egy ma született bárány ártatlan tekintetével.
- Téged nem lehet nem szeretni. – nevettem el magam.
- Tudom én azt! – mosolygott elégedetten.
Egy kissé megnyugodtam, Haenak sikerült jobb kedvre derítenie. Otthon rákerestem a Kara Misterjére majd, ahogy Hae tanácsolta egyszerűen csak elkezdtem rá táncolni, ahogy éreztem. Egyszer, kétszer, ötször, tízszer, addig próbáltam, variáltam, változtattam, amíg csak úgy nem éreztem, hogy ezzel már ki merek állni. Két és fél óra kemény tánc után fáradtan zuhantam ágyamba. Másnap a suliban nem történt semmi különös, az órákon nem igazán tudtam figyelni, ahhoz túlságosan is izgatott voltam. Ma csak én meg Hyukie próbáltunk. Először ő mutatta be a koreográfiáját. Ütős volt nagyon. Aztán én következtem. Tánc közben végig magamon éreztem a tekintetét, de nem tudtam eldönteni, hogy valójában engem figyel, vagy a vetélytársat látja megint bennem. Eun Mi utána külön-külön megbeszélte velünk min kéne változtatni vagy éppen másképp csinálni, aztán elkezdtünk edzeni. A következő hetek végig gyakorlással teltek, finomítottunk még a koreográfián ott, ahol kellett, és táncoltunk végkimerülésig. Ráadásul nekünk Hyukieval kétszeresen helyt kellett állnunk, bár őt láthatólag ez kevésbé viselte meg mint engem. És még a suli is ott volt. Még be se tudtam pótolni rendesen mindent, néha úgy éreztem nem bírom tovább, kész, ennyi volt, feladom. Szerencsére Hae mellettem volt és támogatott, amiben csak tudott. Igazi jóbarátra leltem benne. Lassacskán eljött a selejtező időpontja, már csak egy hét volt hátra.
Épp indultam hazafelé edzés után, leléptem a legfelső lépcsőfokról, amikor egy csapat srác viharzott el mellettem. Ketten is meglöktek, éreztem, ahogy elveszítem az egyensúlyomat. Mindjárt leesek futott át agyamon, rémülten próbáltam megkapaszkodni a korlátba, de nem értem el. Már felkészültem a legrosszabbra, amikor hirtelen hátulról két kéz kapott el, majd szorosan magához ölelt.
- Hé vigyázz magadra, a végén még eltöröd valamid! – meglepetten ismertem fel a hang tulajdonosát.
- Hyukie, hát te hogy kerülsz ide? - fordultam meg.
- Tudod nekem is most volt edzésem, rémlik?
- Ja, igen.
- Pedig be sem verted a fejed! – mosolygott rám szemtelenül.
- Jól van na! – duzzogtam.
- Tudod milyen édes vagy ilyenkor! – bókjába teljesen belepirultam. Arcvonásai ellágyultak, és, ahogy rám emelte azokat a nagy barna szemeit, teljesen elvesztem bennük.
- Té-tényleg?
- Tényleg. - hajolt hozzám egyre közelebb. Alig néhány centiméter választotta el ajkainkat. Kezével végigsimított arcomon, majd gyengéden megcsókolt. Karjaimat nyaka köré fontam és viszonoztam édes csókját. A mennyekben éreztem magam, ám Hyukie ekkor hirtelen hátra lépett, arcán zavarodottság látszódott.
- Ne haragudj, ezt nem lett volna szabad! - hátrált.
- De miért nem? - tettem egy bátortalan lépést felé.
De ő csak nézett rám azokkal a nagy barna szemeivel, mintha szomorúságot véltem volna felfedezni bennük, majd megrázta fejét és hirtelen futni kezdett.
- Sajnálom, - nézett hátra - nagyon sajnálom!
Én meg csak álltam ott dermedten és nem értettem semmit. Mutatóujjammal megérintettem számat, még éreztem ajkának puha melegét. Aztán a korlátra borultam és sírni kezdtem.
2013. április 24., szerda
4. fejezet
- Jobban vagy már? – kérdezte néhány perc után.
- Igen – bólintottam.
Elengedett, majd megfogta a kezem.
- Gyere, ki kell jutnunk még sötétedés előtt.
Elindult, én pedig szorosan mögötte követtem.
- Az ösvénynek itt kell lennie valahol, nem kószáltunk el olyan messzire. – gondolkodott hangosan. – Ne aggódj, mindjárt kint leszünk az erdőből – mosolygott hátra rám, de volt egy olyan érzésem, hogy ezzel magát is nyugtatni próbálja, nemcsak engem. Negyedórányi keresés után végre megtaláltuk az ösvényt és további tíz perc után kikeveredtünk az erdőből is.
- Hála az égnek! – sóhajtottam fel megkönnyebbülten.
- A legjobb lenne ha most hazamennél és lepihennél, a beszámolót majd megírjuk holnap - ajánlotta fel Hyukie.
- Rendben. És köszönök mindent – pirultam el.
- Igazán nincs mit – köszörülte meg a torkát Hyukie. – Akkor én most lépek is. Szia.
- Szia.
Elindultam haza és közben Hyukien gondolkodtam. Bent az erdőben teljesen másképp viselkedett mint eddig. Olyan volt mint az első nap. Mintha aggódott volna értem, vagy csak beképzeltem? Vajon holnap milyen lesz? Visszatér megint a hűvös énje? Otthon gyorsan lefürödtem aztán ágyba bújtam. Anyuéknak inkább nem meséltem el a történteket, csak feleslegesen aggódnának a semmin. Másnap kíváncsian mentem suliba, de igazából nem vártam semmi változást. Az ajtón belépve az immár mindennapos szokásos látvány fogadott. Hyukie felnézett jöttömre, majd visszafordult és tovább tartotta a kis táncbemutatóját a körülötte ájuldozó lányoknak. Hae integetett, visszaintettem neki aztán becsússzantam a padomba. Az órák lassan és unalmasan teltek el, de ma végre megint edzésünk lesz. Remélem ezúttal Hyukie normálisabban fog viselkedni. Az órák után rohantam átöltözni, boldog voltam, hogy újra táncolhatok. Az edzés ma sokkal kimerítőbb volt mint múltkor és a végén az edző kijelölte azokat, akik indulnak majd a táncversenyen.
- A csoportos versenyen indulók: Hae, Hyukie, Sumi, .... ..... Egyéniben pedig egy fiút és lányt is indítunk. Hyukie, Sumi, ti fogjátok az iskolánkat képviselni.
- Igenis edző! – el sem hittem, hogy engem is kiválasztott, hiszen még csak két napja voltam a csoport tagja.
- Rendben van. Jövőhéttől sokkal keményebbek lesznek az edzések. Kiválasztjuk a számokat, amikre táncolni fogtok és azokat fogjuk mostantól gyakorolni. A koreográfia összeállításában szeretném, ha ti is segítenétek.
Lopva oldalra sandítottam, Hyukie még mindig morcosan ült Hae mellett, de az utolsó mondatra felcsillant a szeme.
Edzés után hazavonszoltam magam, lefürödtem és beestem az ágyba. Sajgott mindenem. Hiába, nem kellett volna olyan lustának lennem a nyáron, most már késő bánat. Másnap vártam, hogy Hyukie esetleg szól a biológia feladatunk miatt, de egész nap szinte felém se nézett. Elhatároztam, hogy órák után mindenféleképpen beszélek vele.
- Hyukie! - kaptam el, mielőtt még kiment volna a teremből.
- Igen? - fordult hátra, arca közömbös volt, semmilyen érzést nem tudtam leolvasni róla.
- Csak azt szerettem volna megkérdezni, hogy mikor fejezzük be a házi feladatot? - kissé zavarban éreztem magam.
- Oh bocs, az teljesen kiment a fejemből! - mentegetőzött.
- Mit szólnál ha holnap átmennék hozzátok? - ajánlottam fel.
- Nem! - vágta rá rögtön.
- Sajnálom, én nem.... - nem értettem mi rosszat mondtam.
- Ne haragudj, én csak...csak nem mehetnénk inkább hozzátok? - kérdezte és mintha kissé elpirult volna.
- De persze, nem gond.
- Ha délután 3 körül átmegyek az jó neked?
- Persze.
- Akkor holnap. Szia.
- Szia.
Hyukie kezdett egyre rejtélyesebb lenni számomra és most még Hae sincs itt, hogy megkérdezzem. Hazaballagtam, de igazán nem volt kedvem semmihez. Olvastam még egy kicsit, aztán zenét hallgattam. Meg kipróbáltam pár lépést, ami jól mutathatna majd a szólómban. Másnap izgatottam keltem. Reggeli után kitakarítottam a szobámat és már alig vártam, hogy délután 3 óra legyen. Ám eljött a 3 óra, de Hyukie még sehol nem volt. Biztos csak késik egy kicsit nyugtatgattam magam. De fél óra múlva még mindig nem volt sehol. Mégis hol lehet, csak szólt volna, ha nem tud jönni, morfondíroztam mikor csengettek. Ezt biztos ő lesz, futottam az ajtóhoz, de amikor kinyitottam a látványtól teljesen ledöbbentem. Hae állt az ajtóban Hyukiet támogatva. Mindketten elég megviselten néztek ki.
- Te jó ég fiúk, veletek meg mi történt? - tártam ki az ajtót, hogy be tudjanak jönni.
Hyukie Hae segítségével odabicegett az ágyhoz majd óvatosan leült, Hae pedig mellé.
- Ne haragudj, hogy csak így rád rontunk - szabadkozott Hae. - De már nem bírtam tovább és te voltál hozzánk a legközelebb.
- Ugyan semmi baj, de mégis mi történt?
- Verekedtünk. - hajtotta le kissé szégyenkezve a fejét.
- De mégis kikkel és miért?
- Tudod van itt nem messze a miénktől egy másik középiskola és néhány srác mindig beleköt Siwonékba.
- Értem, de fiúk nektek vigyáznotok kellene magatokra, ha lesérültök, hogy fogtok táncolni?
- Te csak ne aggódj miattunk, tudjuk hol a határ! - csattant fel Hyukie. - Aúúúú - kapott az oldalához, ahogy az előbbi hirtelen mozdulattól oldalába nyílalt a fájdalom.
- Ja, látom! - néztem rá mérgesen. - Inkább feküdj le!
Hae felkelt, én pedig segítettem Hyukienak elfeküdni a kanapén.
- Pihenj egy kicsit. Jót fog tenni.
- Akkor én megyek is - búcsúzott Hae.
- Várj, ha fáradt vagy nyugodtan dőlj le egy kicsit a szobámban.
- Biztos, hogy nem baj.
- Ugyan dehogy.
- Akkor lefekszem egy kicsit, szörnyen kimerültnek érzem magam.
- Renden. Ha bármi kell csak szólj.
- Köszönöm.
Hae felment az emeletre én meg hálát adtam, hogy a szüleim ma mentek el meglátogatni valami rokonokat, akik itt laktak a várostól nem messze. Hyukie felé fordultam.
- Nagyon fáj? - kérdeztem aggodalmaskodva.
- Nem vészes. Látnád, hogy néznek ki a fiúk a másik suliból - nézett elégedetten, mint aki jól végezte dolgát.
- De azért nem kéne megmutatni egy orvosnak?
- Mondom, hogy semmiség. Kialszom magam és kutya bajom se lesz. - mosolygott rám nyugtatólag.
- Rendben, ha te mondod.
Behunyta a szemét én pedig leültem mellé és csak figyeltem, ahogy lélegzik. Olyan gyönyörű volt, még azzal a kis lila folttal az arcán is. Azt hiszem szerelmes vagyok. Nem tudom mennyi idő telhetett el így, egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy Hyukie mocorogni kezd.
- Minden rendben van?
- Igen, csak olyan fülledt itt a levegő.
- Várj kinyitom az ablakot.
Kellemesen hűs szellő áradt be kintről. Visszaültem az ágy melletti székre.
- Jobb így?
- Igen köszönöm.
Egy nagyobb légáramlat arcomba fújta a hajam. Hyukie felült és óvatosan kisimította hajam arcomból. Egymás szemébe néztünk. Éreztem, ahogy szívem hevesebben kezd verni.
- Úgy tűnik jól elaludtam - jött le a lépcsőn ásítozva Hae.
- Semmi gond! - ugrottam fel gyorsan a székről és odasiettem hozzá.
- Valami baj van? Megzavartam talán valamit? Olyan furcsák vagytok - nézett hol egyikünkre, hol másikunkra.
- Nem dehogyis! - próbáltam nyugodt maradni, de éreztem, hogy vörösödök akár egy paradicsom.
- Akkor rendben. - vonta meg a vállát Hae. - Azt hiszem itt az ideje, hogy hazainduljunk, már eléggé visszaéltünk Sumi vendégszeretetével.
- Nem, semmi baj.
- Fel tudsz kelni? - ment oda Hae Hyukiehoz.
- Igen, már sokkal jobban vagyok. Sumi, - fordult oda hozzám - köszönöm, hogy gondoskodtál rólam. És sajnálom, hogy nem tudtuk megcsinálni a feladatot, majd holnap átjövök, persze ha ráérsz és akkor megcsinálhatnánk.
- Nem, te csak pihenj, majd én megcsinálom egyedül!
- De...
- Semmi de, most az a legfontosabb, hogy rendbe gyere!
- Köszönöm! Akkor hétfőn találkozunk a suliba!
- Rendben és vigyázzatok magatokra!
- Okés - nevettek mindketten.
Miután a két fiú elment, nekidőltem az ajtónak és hagytam, hogy lecsússzak a földre. Sürgősen szükségem van egy hidegzuhanyra.
- Igen – bólintottam.
Elengedett, majd megfogta a kezem.
- Gyere, ki kell jutnunk még sötétedés előtt.
Elindult, én pedig szorosan mögötte követtem.
- Az ösvénynek itt kell lennie valahol, nem kószáltunk el olyan messzire. – gondolkodott hangosan. – Ne aggódj, mindjárt kint leszünk az erdőből – mosolygott hátra rám, de volt egy olyan érzésem, hogy ezzel magát is nyugtatni próbálja, nemcsak engem. Negyedórányi keresés után végre megtaláltuk az ösvényt és további tíz perc után kikeveredtünk az erdőből is.
- Hála az égnek! – sóhajtottam fel megkönnyebbülten.
- A legjobb lenne ha most hazamennél és lepihennél, a beszámolót majd megírjuk holnap - ajánlotta fel Hyukie.
- Rendben. És köszönök mindent – pirultam el.
- Igazán nincs mit – köszörülte meg a torkát Hyukie. – Akkor én most lépek is. Szia.
- Szia.
Elindultam haza és közben Hyukien gondolkodtam. Bent az erdőben teljesen másképp viselkedett mint eddig. Olyan volt mint az első nap. Mintha aggódott volna értem, vagy csak beképzeltem? Vajon holnap milyen lesz? Visszatér megint a hűvös énje? Otthon gyorsan lefürödtem aztán ágyba bújtam. Anyuéknak inkább nem meséltem el a történteket, csak feleslegesen aggódnának a semmin. Másnap kíváncsian mentem suliba, de igazából nem vártam semmi változást. Az ajtón belépve az immár mindennapos szokásos látvány fogadott. Hyukie felnézett jöttömre, majd visszafordult és tovább tartotta a kis táncbemutatóját a körülötte ájuldozó lányoknak. Hae integetett, visszaintettem neki aztán becsússzantam a padomba. Az órák lassan és unalmasan teltek el, de ma végre megint edzésünk lesz. Remélem ezúttal Hyukie normálisabban fog viselkedni. Az órák után rohantam átöltözni, boldog voltam, hogy újra táncolhatok. Az edzés ma sokkal kimerítőbb volt mint múltkor és a végén az edző kijelölte azokat, akik indulnak majd a táncversenyen.
- A csoportos versenyen indulók: Hae, Hyukie, Sumi, .... ..... Egyéniben pedig egy fiút és lányt is indítunk. Hyukie, Sumi, ti fogjátok az iskolánkat képviselni.
- Igenis edző! – el sem hittem, hogy engem is kiválasztott, hiszen még csak két napja voltam a csoport tagja.
- Rendben van. Jövőhéttől sokkal keményebbek lesznek az edzések. Kiválasztjuk a számokat, amikre táncolni fogtok és azokat fogjuk mostantól gyakorolni. A koreográfia összeállításában szeretném, ha ti is segítenétek.
Lopva oldalra sandítottam, Hyukie még mindig morcosan ült Hae mellett, de az utolsó mondatra felcsillant a szeme.
Edzés után hazavonszoltam magam, lefürödtem és beestem az ágyba. Sajgott mindenem. Hiába, nem kellett volna olyan lustának lennem a nyáron, most már késő bánat. Másnap vártam, hogy Hyukie esetleg szól a biológia feladatunk miatt, de egész nap szinte felém se nézett. Elhatároztam, hogy órák után mindenféleképpen beszélek vele.
- Hyukie! - kaptam el, mielőtt még kiment volna a teremből.
- Igen? - fordult hátra, arca közömbös volt, semmilyen érzést nem tudtam leolvasni róla.
- Csak azt szerettem volna megkérdezni, hogy mikor fejezzük be a házi feladatot? - kissé zavarban éreztem magam.
- Oh bocs, az teljesen kiment a fejemből! - mentegetőzött.
- Mit szólnál ha holnap átmennék hozzátok? - ajánlottam fel.
- Nem! - vágta rá rögtön.
- Sajnálom, én nem.... - nem értettem mi rosszat mondtam.
- Ne haragudj, én csak...csak nem mehetnénk inkább hozzátok? - kérdezte és mintha kissé elpirult volna.
- De persze, nem gond.
- Ha délután 3 körül átmegyek az jó neked?
- Persze.
- Akkor holnap. Szia.
- Szia.
Hyukie kezdett egyre rejtélyesebb lenni számomra és most még Hae sincs itt, hogy megkérdezzem. Hazaballagtam, de igazán nem volt kedvem semmihez. Olvastam még egy kicsit, aztán zenét hallgattam. Meg kipróbáltam pár lépést, ami jól mutathatna majd a szólómban. Másnap izgatottam keltem. Reggeli után kitakarítottam a szobámat és már alig vártam, hogy délután 3 óra legyen. Ám eljött a 3 óra, de Hyukie még sehol nem volt. Biztos csak késik egy kicsit nyugtatgattam magam. De fél óra múlva még mindig nem volt sehol. Mégis hol lehet, csak szólt volna, ha nem tud jönni, morfondíroztam mikor csengettek. Ezt biztos ő lesz, futottam az ajtóhoz, de amikor kinyitottam a látványtól teljesen ledöbbentem. Hae állt az ajtóban Hyukiet támogatva. Mindketten elég megviselten néztek ki.
- Te jó ég fiúk, veletek meg mi történt? - tártam ki az ajtót, hogy be tudjanak jönni.
Hyukie Hae segítségével odabicegett az ágyhoz majd óvatosan leült, Hae pedig mellé.
- Ne haragudj, hogy csak így rád rontunk - szabadkozott Hae. - De már nem bírtam tovább és te voltál hozzánk a legközelebb.
- Ugyan semmi baj, de mégis mi történt?
- Verekedtünk. - hajtotta le kissé szégyenkezve a fejét.
- De mégis kikkel és miért?
- Tudod van itt nem messze a miénktől egy másik középiskola és néhány srác mindig beleköt Siwonékba.
- Értem, de fiúk nektek vigyáznotok kellene magatokra, ha lesérültök, hogy fogtok táncolni?
- Te csak ne aggódj miattunk, tudjuk hol a határ! - csattant fel Hyukie. - Aúúúú - kapott az oldalához, ahogy az előbbi hirtelen mozdulattól oldalába nyílalt a fájdalom.
- Ja, látom! - néztem rá mérgesen. - Inkább feküdj le!
Hae felkelt, én pedig segítettem Hyukienak elfeküdni a kanapén.
- Pihenj egy kicsit. Jót fog tenni.
- Akkor én megyek is - búcsúzott Hae.
- Várj, ha fáradt vagy nyugodtan dőlj le egy kicsit a szobámban.
- Biztos, hogy nem baj.
- Ugyan dehogy.
- Akkor lefekszem egy kicsit, szörnyen kimerültnek érzem magam.
- Renden. Ha bármi kell csak szólj.
- Köszönöm.
Hae felment az emeletre én meg hálát adtam, hogy a szüleim ma mentek el meglátogatni valami rokonokat, akik itt laktak a várostól nem messze. Hyukie felé fordultam.
- Nagyon fáj? - kérdeztem aggodalmaskodva.
- Nem vészes. Látnád, hogy néznek ki a fiúk a másik suliból - nézett elégedetten, mint aki jól végezte dolgát.
- De azért nem kéne megmutatni egy orvosnak?
- Mondom, hogy semmiség. Kialszom magam és kutya bajom se lesz. - mosolygott rám nyugtatólag.
- Rendben, ha te mondod.
Behunyta a szemét én pedig leültem mellé és csak figyeltem, ahogy lélegzik. Olyan gyönyörű volt, még azzal a kis lila folttal az arcán is. Azt hiszem szerelmes vagyok. Nem tudom mennyi idő telhetett el így, egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy Hyukie mocorogni kezd.
- Minden rendben van?
- Igen, csak olyan fülledt itt a levegő.
- Várj kinyitom az ablakot.
Kellemesen hűs szellő áradt be kintről. Visszaültem az ágy melletti székre.
- Jobb így?
- Igen köszönöm.
Egy nagyobb légáramlat arcomba fújta a hajam. Hyukie felült és óvatosan kisimította hajam arcomból. Egymás szemébe néztünk. Éreztem, ahogy szívem hevesebben kezd verni.
- Úgy tűnik jól elaludtam - jött le a lépcsőn ásítozva Hae.
- Semmi gond! - ugrottam fel gyorsan a székről és odasiettem hozzá.
- Valami baj van? Megzavartam talán valamit? Olyan furcsák vagytok - nézett hol egyikünkre, hol másikunkra.
- Nem dehogyis! - próbáltam nyugodt maradni, de éreztem, hogy vörösödök akár egy paradicsom.
- Akkor rendben. - vonta meg a vállát Hae. - Azt hiszem itt az ideje, hogy hazainduljunk, már eléggé visszaéltünk Sumi vendégszeretetével.
- Nem, semmi baj.
- Fel tudsz kelni? - ment oda Hae Hyukiehoz.
- Igen, már sokkal jobban vagyok. Sumi, - fordult oda hozzám - köszönöm, hogy gondoskodtál rólam. És sajnálom, hogy nem tudtuk megcsinálni a feladatot, majd holnap átjövök, persze ha ráérsz és akkor megcsinálhatnánk.
- Nem, te csak pihenj, majd én megcsinálom egyedül!
- De...
- Semmi de, most az a legfontosabb, hogy rendbe gyere!
- Köszönöm! Akkor hétfőn találkozunk a suliba!
- Rendben és vigyázzatok magatokra!
- Okés - nevettek mindketten.
Miután a két fiú elment, nekidőltem az ajtónak és hagytam, hogy lecsússzak a földre. Sürgősen szükségem van egy hidegzuhanyra.
2013. április 21., vasárnap
3. fejezet
Próbáltam elhessegetni magam elől Hyukie haragtól izzó szemeit és élvezni a táncot. Ez több-kevesebb sikerrel ment is. Miután vége volt az edzésnek, rohantam az öltözőbe, hogy minél hamarabb kész legyek. Gyorsan, lezuhanyoztam, átöltöztem és siettem a fiú öltöző elé. Reménykedtem benne, hogy Hae és Hyukie még bent vannak. Pár perc álldogálás után nyílt az ajtó, de nem ők voltak. Majd megint kijött valaki. Már vagy 20 perce álltam ott és kezdtem feladni a dolgot, mikor megint nyílt az öltöző ajtaja, és most végre ők léptek ki. Mikor megláttak Hae rám mosolygott, de Hyukie merev arccal bámult rám.
- Hyukie, beszélhetnénk? - kérdeztem félénken.
- Nem hinném, hogy lenne miről beszélnünk.
- Hyukie, nem legyél ilyen utálatos, beszélj vele! - nézett rá mérgesen Hae.
- Oké-oké, - adta meg magát Hyukie - mond mit akarsz, de fogd rövidre.
- Én addig előremegyek, kint találkozunk! - suhant el Hae.
- Szóval azt szeretném megkérdezni, - kezdtem bátortalanul - hogy mi a bajod velem? Délután még úgy tűnt kedvelsz, de mióta táncoltam az edzésen, olyan hűvösen bánsz velem.
- Mert akkor még nem tudtam, hogy vetélytársak leszünk!
- Vetélytársak?
- Hallottál a táncversenyről, nem?
- Igen. És?
- Csak egy győztes lehet.
- De nekem nem fontos az a verseny, ha akarod nem indulok rajta.
- Te csak ne akarj jótékonykodni velem! -nézett rám dühödten. - Ahhoz, hogy a legjobb legyek mindenkit le kell győznöm! Téged is!
- Én nem úgy értettem - szabadkoztam. Ez rossz húzás volt Sumi, most még jobban magadra haragítottad.
- Ne haragudj, de mennem kell, Hae már régóta vár! - indult el Hyukie a kijárat felé.
- Hyukie... - szóltam utána, de ő még csak meg se torpant, csak ment tovább egyenesen.
Sosem gondoltam volna, hogy egyszer a tánctudásom miatt lesz problémám. Bánatosan mentem haza.
- Milyen volt az edzés? -érdeklődött anyu, amint beléptem az ajtón.
- Nagyon jó! - varázsoltam mosolyt arcomra - az edző és a többiek szerint is nagyon jól táncolok, és lesz valami verseny is, ahol szeretnék, hogy induljak.
- Ez nagyszerű Sumi.
- Igen az!
Tényleg nagyszerű, de akkor miért nem vagyok lelkes? A válasz egyszerű volt, Hyukie miatt. Gyorsan megvacsoráztam, aztán felmentem a szobámba. Elfeküdtem az ágyamon, bekapcsoltam a mobilomon a zenét és próbáltam lazítani. Ahogy megfordultam, valami megszúrta az oldalam, belenyúltam a zsebembe, és mikor kihúztam a kis maci figura volt a kezemben, amit Hyukie vett nekem. Végigsimítottam rajta és elmosolyodtam. Aztán fogtam egy kis darab zsinórt, és ráfüggesztettem a telefonomra.
Másnap reggel felemás érzésekkel közelítettem az osztályterem felé. Mikor az ajtóhoz értem mély levegőt vettem, majd beléptem. Körbenéztem, Hyukiet kerestem. A terem végén volt, szokás szerint egy csapat lány vette körül. Hae is velük volt. Elindultam a padom felé. Az egyik lány a táncedzésről, aki szintén velünk járt egy osztályba, odaintett mikor meglátott. Visszaintettem, majd leültem a helyemre.
- Szia Sumi - huppant le mellém Hae.
- Oh - rezzentem össze - megijesztettél.
- Ne haragudj! - vágott Hae bűnbánó képet.
- Semmi baj. Csak az előbb még ott voltál - böktem hátra Hyukiékra.
- Ja igen. Csak láttam, hogy megjössz és gondoltam örülnél egy kis társaságnak.
- Ez kedves tőled Hae, köszönöm.
- Ugyan már, hisz barátok vagyunk - pirult el.
Hálásan mosolyogtam Haera, hála neki már sokkal jobban éreztem magam.
- De mond csak, Hyukie nem lesz mérges, hogy velem barátkozol? Én nem akarok gondot okozni.
- Hé, igaz, hogy a legjobb barátok vagyunk, de akkor se szólhat bele abba, hogy kivel barátkozzak. És különben is sosem tudnak haragudni rám sokáig, szóval emiatt ne aggódj.
- Akkor jó.
- Figyu Sumi - váltott hirtelen komoly arckifejezésre Hae. Szerintem hülyeség, amit Hyukie csinál. Próbáltam vele beszélni, de hasztalan. Remélem hamarosan ő is belátja, hogy ez hülyeség. Nagyon makacs tud lenni, de kérlek ne haragudj rá! Nagyon fontos neki a tánc!
- Megértem. De azért remélem, hogy hamarosan megenyhül. Tudod őt is nagyon megkedveltem - pirultam el. Talán jobban is mint téged Hae, de ezt már nem mondtam ki hangosan.
- Én is remélem.
Becsöngettek és megjött a tanár. Az órák a szokásos unalommal teltek el, kivéve az utolsót, ami biológia óra volt.
- Na fiúk és lányok, a következő órára kaptok egy kis feladatot. Párokat fogok kijelölni és mindannyian kaptok egy-egy gyógynövényt. Le kell írnotok a tulajdonságait, hogy mire használjuk és be kell szereznetek néhány példányt. A közeli erdőbe mindegyikből találtok. És akkor most mondom a párokat....Hyukie, te Sumival leszel, a növényetek pedig a ginszeng.
- Tanár úr... - kezdte Hyukie.
- Ne akadékoskodj Hyukjae!- zárta rövidre a tanár a dolgot.
Óvatosan hátrapillantottam. Hyukie morcos képpel bámulta a padját. Mennyire egyszerűbb lett volna, ha Haet kapom társnak, vagy bárki mást. De azért titkon reméltem hátha a közös munka során kibékülhetünk. Óra után odamentem Hyukiehoz.
- Hyukie, mikor érnél rá, hogy megcsináljuk a közös feladatot?
- Nem tudom. Most biztosan nem! - vágta oda és már indult is kifelé a teremből.
Kezdett elegem lenni belőle. Én nem ezt érdemlem, nem csináltam neki semmi rosszat. Nem az én hibám, hogy ilyen hülye gondolkodásmódja van. Nem kell, hogy szeressen, de azért bánhatna velem normálisan is. Utána mentem és megállítottam a karjánál fogva.
- Na ide figyej Hyukie! - hangom tisztán és határozottan csengett. - Nem én akartam, hogy párba kerüljünk, a tanár osztott be minket egymás mellé, és lehet, hogy téged nem érdekel ez az egész, de én szeretnék jó jegyet kapni erre a feladatra.
Először némi döbbenetet véltem felfedezni arcán, talán nem számított ilyen kirohanásra, aztán arcvonásai megenyhültek.
- Ne haragudj, igazad van. Ha egy óra múlva találkozunk itt a suli előtt az jó neked?
- Igen, persze.
- Akkor nemsokára. Szia.
- Szia.
Hazasiettem és átöltöztem a szabadidőruhámba. Bekaptam néhány falatot aztán elindultam vissza a sulihoz. Pár perc várakozás után Hyukie is megérkezett.
- Indulhatunk? - kérdezte.
- Igen, persze.
Útközben nem igazán beszélgettünk, az erődhöz érve viszont megkérdeztem Hyukiet.
- Te már jártál itt?
- Igen. Néhányszor.
- Miért?
- Csak kissé félelmetesnek tűnik innen kintről.
- Ne aggódj nem vészes, és azt ösvényt követve nem fogunk eltévedni.
- Rendben.
Elindultunk be az erdőbe, tényleg nem volt félelmetes, a nap is besütött a fák között. Pár méter után megpillantottunk a keresett ginszeng gyökeret.
- Nézd Sumi, ott van még egy.
- Hyukie, gyere itt is van néhány.
- Meg itt is Sumi.
Észre se vettük, hogy egyre távolabb kerülünk az ösvénytől.
- Na azt hiszem eleget szedtünk össze. - szemlélte meg Hyukie gyűjteményünket.
- Akkor indulhatunk is haza. Hyukie merre is kell mennünk? - néztem körbe rosszat sejtve.
- Azt hiszem erre - mutatott bizonytalanul balra.
- Szóval eltévedtünk? - pánikoltam be.
- Nyugi, kitalálunk.
- Hyukie, én félek.
- Nem lesz semmi baj. - fordult felém. - Te jó ég Sumi, te sírsz!
Nem tehettem róla, de könnyek szöktek a szemembe. Nemsokára besötétedik, mi lesz ha nem találunk ki addig. Hyukie odalépett hozzám, átkarolt, és magához húzott.
- Sss, nincs semmi baj - simított végig hajamon. - Majd én vigyázok rád.
Odabújtam mellkasához, magamba szívtam bőre kellemes illatát. Most, hogy karjaiban tartott már nem féltem annyira.
- Hyukie, beszélhetnénk? - kérdeztem félénken.
- Nem hinném, hogy lenne miről beszélnünk.
- Hyukie, nem legyél ilyen utálatos, beszélj vele! - nézett rá mérgesen Hae.
- Oké-oké, - adta meg magát Hyukie - mond mit akarsz, de fogd rövidre.
- Én addig előremegyek, kint találkozunk! - suhant el Hae.
- Szóval azt szeretném megkérdezni, - kezdtem bátortalanul - hogy mi a bajod velem? Délután még úgy tűnt kedvelsz, de mióta táncoltam az edzésen, olyan hűvösen bánsz velem.
- Mert akkor még nem tudtam, hogy vetélytársak leszünk!
- Vetélytársak?
- Hallottál a táncversenyről, nem?
- Igen. És?
- Csak egy győztes lehet.
- De nekem nem fontos az a verseny, ha akarod nem indulok rajta.
- Te csak ne akarj jótékonykodni velem! -nézett rám dühödten. - Ahhoz, hogy a legjobb legyek mindenkit le kell győznöm! Téged is!
- Én nem úgy értettem - szabadkoztam. Ez rossz húzás volt Sumi, most még jobban magadra haragítottad.
- Ne haragudj, de mennem kell, Hae már régóta vár! - indult el Hyukie a kijárat felé.
- Hyukie... - szóltam utána, de ő még csak meg se torpant, csak ment tovább egyenesen.
Sosem gondoltam volna, hogy egyszer a tánctudásom miatt lesz problémám. Bánatosan mentem haza.
- Milyen volt az edzés? -érdeklődött anyu, amint beléptem az ajtón.
- Nagyon jó! - varázsoltam mosolyt arcomra - az edző és a többiek szerint is nagyon jól táncolok, és lesz valami verseny is, ahol szeretnék, hogy induljak.
- Ez nagyszerű Sumi.
- Igen az!
Tényleg nagyszerű, de akkor miért nem vagyok lelkes? A válasz egyszerű volt, Hyukie miatt. Gyorsan megvacsoráztam, aztán felmentem a szobámba. Elfeküdtem az ágyamon, bekapcsoltam a mobilomon a zenét és próbáltam lazítani. Ahogy megfordultam, valami megszúrta az oldalam, belenyúltam a zsebembe, és mikor kihúztam a kis maci figura volt a kezemben, amit Hyukie vett nekem. Végigsimítottam rajta és elmosolyodtam. Aztán fogtam egy kis darab zsinórt, és ráfüggesztettem a telefonomra.
Másnap reggel felemás érzésekkel közelítettem az osztályterem felé. Mikor az ajtóhoz értem mély levegőt vettem, majd beléptem. Körbenéztem, Hyukiet kerestem. A terem végén volt, szokás szerint egy csapat lány vette körül. Hae is velük volt. Elindultam a padom felé. Az egyik lány a táncedzésről, aki szintén velünk járt egy osztályba, odaintett mikor meglátott. Visszaintettem, majd leültem a helyemre.
- Szia Sumi - huppant le mellém Hae.
- Oh - rezzentem össze - megijesztettél.
- Ne haragudj! - vágott Hae bűnbánó képet.
- Semmi baj. Csak az előbb még ott voltál - böktem hátra Hyukiékra.
- Ja igen. Csak láttam, hogy megjössz és gondoltam örülnél egy kis társaságnak.
- Ez kedves tőled Hae, köszönöm.
- Ugyan már, hisz barátok vagyunk - pirult el.
Hálásan mosolyogtam Haera, hála neki már sokkal jobban éreztem magam.
- De mond csak, Hyukie nem lesz mérges, hogy velem barátkozol? Én nem akarok gondot okozni.
- Hé, igaz, hogy a legjobb barátok vagyunk, de akkor se szólhat bele abba, hogy kivel barátkozzak. És különben is sosem tudnak haragudni rám sokáig, szóval emiatt ne aggódj.
- Akkor jó.
- Figyu Sumi - váltott hirtelen komoly arckifejezésre Hae. Szerintem hülyeség, amit Hyukie csinál. Próbáltam vele beszélni, de hasztalan. Remélem hamarosan ő is belátja, hogy ez hülyeség. Nagyon makacs tud lenni, de kérlek ne haragudj rá! Nagyon fontos neki a tánc!
- Megértem. De azért remélem, hogy hamarosan megenyhül. Tudod őt is nagyon megkedveltem - pirultam el. Talán jobban is mint téged Hae, de ezt már nem mondtam ki hangosan.
- Én is remélem.
Becsöngettek és megjött a tanár. Az órák a szokásos unalommal teltek el, kivéve az utolsót, ami biológia óra volt.
- Na fiúk és lányok, a következő órára kaptok egy kis feladatot. Párokat fogok kijelölni és mindannyian kaptok egy-egy gyógynövényt. Le kell írnotok a tulajdonságait, hogy mire használjuk és be kell szereznetek néhány példányt. A közeli erdőbe mindegyikből találtok. És akkor most mondom a párokat....Hyukie, te Sumival leszel, a növényetek pedig a ginszeng.
- Tanár úr... - kezdte Hyukie.
- Ne akadékoskodj Hyukjae!- zárta rövidre a tanár a dolgot.
Óvatosan hátrapillantottam. Hyukie morcos képpel bámulta a padját. Mennyire egyszerűbb lett volna, ha Haet kapom társnak, vagy bárki mást. De azért titkon reméltem hátha a közös munka során kibékülhetünk. Óra után odamentem Hyukiehoz.
- Hyukie, mikor érnél rá, hogy megcsináljuk a közös feladatot?
- Nem tudom. Most biztosan nem! - vágta oda és már indult is kifelé a teremből.
Kezdett elegem lenni belőle. Én nem ezt érdemlem, nem csináltam neki semmi rosszat. Nem az én hibám, hogy ilyen hülye gondolkodásmódja van. Nem kell, hogy szeressen, de azért bánhatna velem normálisan is. Utána mentem és megállítottam a karjánál fogva.
- Na ide figyej Hyukie! - hangom tisztán és határozottan csengett. - Nem én akartam, hogy párba kerüljünk, a tanár osztott be minket egymás mellé, és lehet, hogy téged nem érdekel ez az egész, de én szeretnék jó jegyet kapni erre a feladatra.
Először némi döbbenetet véltem felfedezni arcán, talán nem számított ilyen kirohanásra, aztán arcvonásai megenyhültek.
- Ne haragudj, igazad van. Ha egy óra múlva találkozunk itt a suli előtt az jó neked?
- Igen, persze.
- Akkor nemsokára. Szia.
- Szia.
Hazasiettem és átöltöztem a szabadidőruhámba. Bekaptam néhány falatot aztán elindultam vissza a sulihoz. Pár perc várakozás után Hyukie is megérkezett.
- Indulhatunk? - kérdezte.
- Igen, persze.
Útközben nem igazán beszélgettünk, az erődhöz érve viszont megkérdeztem Hyukiet.
- Te már jártál itt?
- Igen. Néhányszor.
- Miért?
- Csak kissé félelmetesnek tűnik innen kintről.
- Ne aggódj nem vészes, és azt ösvényt követve nem fogunk eltévedni.
- Rendben.
Elindultunk be az erdőbe, tényleg nem volt félelmetes, a nap is besütött a fák között. Pár méter után megpillantottunk a keresett ginszeng gyökeret.
- Nézd Sumi, ott van még egy.
- Hyukie, gyere itt is van néhány.
- Meg itt is Sumi.
Észre se vettük, hogy egyre távolabb kerülünk az ösvénytől.
- Na azt hiszem eleget szedtünk össze. - szemlélte meg Hyukie gyűjteményünket.
- Akkor indulhatunk is haza. Hyukie merre is kell mennünk? - néztem körbe rosszat sejtve.
- Azt hiszem erre - mutatott bizonytalanul balra.
- Szóval eltévedtünk? - pánikoltam be.
- Nyugi, kitalálunk.
- Hyukie, én félek.
- Nem lesz semmi baj. - fordult felém. - Te jó ég Sumi, te sírsz!
Nem tehettem róla, de könnyek szöktek a szemembe. Nemsokára besötétedik, mi lesz ha nem találunk ki addig. Hyukie odalépett hozzám, átkarolt, és magához húzott.
- Sss, nincs semmi baj - simított végig hajamon. - Majd én vigyázok rád.
Odabújtam mellkasához, magamba szívtam bőre kellemes illatát. Most, hogy karjaiban tartott már nem féltem annyira.
2013. április 19., péntek
2. fejezet
Másnap reggel izgatottan keltem. Bepakoltam egy pólót, rövidnadrágot és cipőt a táncra.
Mikor megérkeztem az osztályba ugyanaz a zsivaj fogadott mint előző reggel. Alighogy leültem a helyemre Hae termett mellettem.
- Szép jó reggelt! Hogy s mint?
- Remekül, bár kissé álmosan. – nyomtam el egy ásítást – És te?
- Jól, köszi. Bár jobb programot is el tudnék képzelni mint a suli. – dőlt hátra székében.
- Azt meghiszem – nevettem.
- Na nem baj, majd délután!
- Mi lesz délután?
- Hát a táncedzés.
- Te is táncolsz?
- Aham – bólintott. – És már nagyon kíváncsi vagyok rá mit tudsz.
- Félek csalódni fogsz - pirultam el.
- Nem hinném. – mosolygott rám mint, aki mindent tud.
- Reggelt! – jött oda hozzánk Hyukie.
Hála az égnek sóhajtottam fel.
- Neked is! Mi újság? – érdeklődtem gyorsan.
- Semmi különös. Várom, hogy végre vége legyen a délelőttnek – vágott unott képet.
- Suliundor, mi?
- Mondhatjuk.
Ekkor belépett a tanár végett vetve beszélgetésünknek. Órák után Hyukie felvetette, mi lenne, ha elmennénk fagyizni egyet edzés előtt.
- Meghívlak titeket! – ajánlotta fel önelégült mosollyal.
- Azt hiszem nem hallok jól. – nevetett Hae – Lee Hyukjae te most tényleg azt mondtad, hogy kifizetted mindhármunk fagyiját?
- Most mi van, mit vagy úgy oda? – morgolódott.
- Sumi te valamit tudhatsz! – kacsintott rám Hae.
- Én? Mit? Miért? – néztem rá értetlenül.
- Mert csoportos evészet-ivászatkor Hyukie valahogy mindig otthon felejti a pénztárcáját. Most meg nemhogy kifizeti a sajátját, hanem még minket is meghív. A világ 8. csodája. – nevetett Hae.
- Kapd be! Akkor nem is fagyizunk.
- Oh – szomorodtam el.
- Mármint téged meghívlak Sumi – fordult felém zavartan – csak ezt a hülyét itt nem.
- Tudod ki a hülye! Te vén zsugori!
- Kikérem magamnak! Én még igenis szép és fiatal vagyok! – húzta ki magát és szegte fel az állát Hyukie.
Ahogy megláttam így pózolva, kitört belőlem a nevetés. De ahogy jobben megnéztem el kellett ismernem milyen jól néz ki, izmos, karcsú termetével és azokkal a gyönyörű mogyoróbarna szemeivel.
- Akkor most elindulunk végre te görög félisten? Mindjárt kezdődik a próba – nézett rá kérdően Hae.
- Mondtam már, te nem vagy a meghívottak listáján.
- Á szóval ez egy randi lesz.
- Mi? Dehogyis! Nem arról van szó. – vörösödött el a füle tövéig Hyukie.
Hae várakozástelin nézett rá.
- Oké, gyere! – sóhajtott fel Hyukie.
- Igen. – öklözött Hae a levegőbe. – Sumi van itt a sarkon egy nagyon jó kis fagyizó, imádni fogod.
Elindultunk a srácokkal. Hyukie nagylelkűen mindenkit maga elég engedett és nem szabott határt a megvehető gombócok számának. Hae kihasználva ezt a páratlan, valószínűleg soha vissza nem térő lehetőséget, rögtön egy 5 gombócos adagot kért. Hyukie forgatta kissé a szemeit, de nem szólt semmit. Engem meg mulatott ez az egész. Lehetett látni rajtuk, hogy ezer éves barátok és ezeket az apró civódásokat egyikük se veszi komolyan. Miközben fagyinkat nyalva mentünk vissza a sulihoz, megpillantottam az egyik ajándékbolt kirakatában egy apró, maci formájú figurát. Talán, ha 10 cm magas lehetett, de nagyon szépen ki volt dolgozva és nagyon édes volt a mosolya.
- Tetszik? – kérdezte Hyukie.
- Igen. – bólintottam.
- Szeretnéd?
Csodálkozva néztem rám.
- Akkor megveszem neked – nevetett, majd eltűnt a boltban, hogy aztán néhány perccel később kezében a figurával jelenjen meg újra.
- Tessék! – nyújtotta át. Ahogy elvettem tőle a figurát és ujjaink egymáshoz értek, apró áramütés futott végig egész testemen.
- Köszönöm – mormoltam zavartan.
- Khm igazán nincs mit. – köszörülte meg a torkát, láthatóan ő is zavarban volt.
Hae diplomatikusan úgy tett, mintha az egészből nem vett volna észre semmit, vagy az is lehet, hogy csak túlságosan el volt foglalva, hogy megbirkózzon az öt gombócával. Visszamentünk a suliba, az öltözök előtt elváltunk és elmentünk átöltözni. A tornateremben rajtunk kívül 3 fiú és 4 lány volt.
- Szia! Mi még nem találkoztunk, Eun Mi vagyok. – mutatkozott be kedvesen az edző.
- Jó napot! Sumi vagyok.
- Örülök, hogy ezentúl te is részt veszel az edzéseinken. Megmutatnád nekünk, hogy táncolsz?
- Iigen. Persze.
Kissé ideges voltam, Hyukie alapján elég magas lehet a mérce, remélem megfelelek. Bár tény, hogy ő a legjobb szóval nem biztos, hogy mindenki ilyen magas szinten van.
- Válasz nyugodtan saját számot – biztatott az edző.
- Rendben.
Elővettem a mobilom és keresgélni kezdtem, oké legyen MBLAQ 100% az egyik kedvenc számom. Elindítottam a zenét, majd mozogni kezdtem a zene ritmusára. Igyekeztem nem arra gondolni, hogy ez most olyan mint egy felvételi, most dől el jó vagyok-e ide, hanem csak a zenére koncentráltam. Mikor végett ért a szám félelemteli várakozással néztem az edzőre és a többiekre. Aztán hirtelen kitört a hangzavar.
- Ez állati jó volt!
- Nagyon jól táncolsz!
- Nem semmi mozgásod van!
- Nem hittem volna, hogy ennyire jó vagy! – füttyentett elismerően Hae.
- Akár egy profi!
- Köszönöm! – pirultam el a sok dicséret hallatán.
- Azt hiszem szólóban is indítunk majd. – vágott elégedett képet az edző.
- Szólóban? Indítani? – csodálkoztam.
- Az országos táncversenyen. Minden évben indulunk rajta. – magyarázta az egyik lány.
- Ja, értem.
Örültem annak, hogy megfeleltem és, hogy mindenki ilyen lelkesen fogadott.
De ekkor szembetaláltam magam egy arccal, ami egyáltalán nem mosolygott, egy szempárral, amiből csak úgy sütött a gyűlölet. Vajon mit tettem, amiért Hyukie hirtelen így megutált.
Mikor megérkeztem az osztályba ugyanaz a zsivaj fogadott mint előző reggel. Alighogy leültem a helyemre Hae termett mellettem.
- Szép jó reggelt! Hogy s mint?
- Remekül, bár kissé álmosan. – nyomtam el egy ásítást – És te?
- Jól, köszi. Bár jobb programot is el tudnék képzelni mint a suli. – dőlt hátra székében.
- Azt meghiszem – nevettem.
- Na nem baj, majd délután!
- Mi lesz délután?
- Hát a táncedzés.
- Te is táncolsz?
- Aham – bólintott. – És már nagyon kíváncsi vagyok rá mit tudsz.
- Félek csalódni fogsz - pirultam el.
- Nem hinném. – mosolygott rám mint, aki mindent tud.
- Reggelt! – jött oda hozzánk Hyukie.
Hála az égnek sóhajtottam fel.
- Neked is! Mi újság? – érdeklődtem gyorsan.
- Semmi különös. Várom, hogy végre vége legyen a délelőttnek – vágott unott képet.
- Suliundor, mi?
- Mondhatjuk.
Ekkor belépett a tanár végett vetve beszélgetésünknek. Órák után Hyukie felvetette, mi lenne, ha elmennénk fagyizni egyet edzés előtt.
- Meghívlak titeket! – ajánlotta fel önelégült mosollyal.
- Azt hiszem nem hallok jól. – nevetett Hae – Lee Hyukjae te most tényleg azt mondtad, hogy kifizetted mindhármunk fagyiját?
- Most mi van, mit vagy úgy oda? – morgolódott.
- Sumi te valamit tudhatsz! – kacsintott rám Hae.
- Én? Mit? Miért? – néztem rá értetlenül.
- Mert csoportos evészet-ivászatkor Hyukie valahogy mindig otthon felejti a pénztárcáját. Most meg nemhogy kifizeti a sajátját, hanem még minket is meghív. A világ 8. csodája. – nevetett Hae.
- Kapd be! Akkor nem is fagyizunk.
- Oh – szomorodtam el.
- Mármint téged meghívlak Sumi – fordult felém zavartan – csak ezt a hülyét itt nem.
- Tudod ki a hülye! Te vén zsugori!
- Kikérem magamnak! Én még igenis szép és fiatal vagyok! – húzta ki magát és szegte fel az állát Hyukie.
Ahogy megláttam így pózolva, kitört belőlem a nevetés. De ahogy jobben megnéztem el kellett ismernem milyen jól néz ki, izmos, karcsú termetével és azokkal a gyönyörű mogyoróbarna szemeivel.
- Akkor most elindulunk végre te görög félisten? Mindjárt kezdődik a próba – nézett rá kérdően Hae.
- Mondtam már, te nem vagy a meghívottak listáján.
- Á szóval ez egy randi lesz.
- Mi? Dehogyis! Nem arról van szó. – vörösödött el a füle tövéig Hyukie.
Hae várakozástelin nézett rá.
- Oké, gyere! – sóhajtott fel Hyukie.
- Igen. – öklözött Hae a levegőbe. – Sumi van itt a sarkon egy nagyon jó kis fagyizó, imádni fogod.
Elindultunk a srácokkal. Hyukie nagylelkűen mindenkit maga elég engedett és nem szabott határt a megvehető gombócok számának. Hae kihasználva ezt a páratlan, valószínűleg soha vissza nem térő lehetőséget, rögtön egy 5 gombócos adagot kért. Hyukie forgatta kissé a szemeit, de nem szólt semmit. Engem meg mulatott ez az egész. Lehetett látni rajtuk, hogy ezer éves barátok és ezeket az apró civódásokat egyikük se veszi komolyan. Miközben fagyinkat nyalva mentünk vissza a sulihoz, megpillantottam az egyik ajándékbolt kirakatában egy apró, maci formájú figurát. Talán, ha 10 cm magas lehetett, de nagyon szépen ki volt dolgozva és nagyon édes volt a mosolya.
- Tetszik? – kérdezte Hyukie.
- Igen. – bólintottam.
- Szeretnéd?
Csodálkozva néztem rám.
- Akkor megveszem neked – nevetett, majd eltűnt a boltban, hogy aztán néhány perccel később kezében a figurával jelenjen meg újra.
- Tessék! – nyújtotta át. Ahogy elvettem tőle a figurát és ujjaink egymáshoz értek, apró áramütés futott végig egész testemen.
- Köszönöm – mormoltam zavartan.
- Khm igazán nincs mit. – köszörülte meg a torkát, láthatóan ő is zavarban volt.
Hae diplomatikusan úgy tett, mintha az egészből nem vett volna észre semmit, vagy az is lehet, hogy csak túlságosan el volt foglalva, hogy megbirkózzon az öt gombócával. Visszamentünk a suliba, az öltözök előtt elváltunk és elmentünk átöltözni. A tornateremben rajtunk kívül 3 fiú és 4 lány volt.
- Szia! Mi még nem találkoztunk, Eun Mi vagyok. – mutatkozott be kedvesen az edző.
- Jó napot! Sumi vagyok.
- Örülök, hogy ezentúl te is részt veszel az edzéseinken. Megmutatnád nekünk, hogy táncolsz?
- Iigen. Persze.
Kissé ideges voltam, Hyukie alapján elég magas lehet a mérce, remélem megfelelek. Bár tény, hogy ő a legjobb szóval nem biztos, hogy mindenki ilyen magas szinten van.
- Válasz nyugodtan saját számot – biztatott az edző.
- Rendben.
Elővettem a mobilom és keresgélni kezdtem, oké legyen MBLAQ 100% az egyik kedvenc számom. Elindítottam a zenét, majd mozogni kezdtem a zene ritmusára. Igyekeztem nem arra gondolni, hogy ez most olyan mint egy felvételi, most dől el jó vagyok-e ide, hanem csak a zenére koncentráltam. Mikor végett ért a szám félelemteli várakozással néztem az edzőre és a többiekre. Aztán hirtelen kitört a hangzavar.
- Ez állati jó volt!
- Nagyon jól táncolsz!
- Nem semmi mozgásod van!
- Nem hittem volna, hogy ennyire jó vagy! – füttyentett elismerően Hae.
- Akár egy profi!
- Köszönöm! – pirultam el a sok dicséret hallatán.
- Azt hiszem szólóban is indítunk majd. – vágott elégedett képet az edző.
- Szólóban? Indítani? – csodálkoztam.
- Az országos táncversenyen. Minden évben indulunk rajta. – magyarázta az egyik lány.
- Ja, értem.
Örültem annak, hogy megfeleltem és, hogy mindenki ilyen lelkesen fogadott.
De ekkor szembetaláltam magam egy arccal, ami egyáltalán nem mosolygott, egy szempárral, amiből csak úgy sütött a gyűlölet. Vajon mit tettem, amiért Hyukie hirtelen így megutált.
2013. április 17., szerda
1. fejezet
A nevem Sumi, 16 éves vagyok. Most költöztem a szüleimmel Szöulba. Ez lesz az első napom az új iskolában. Remélem hamar be tudok illeszkedni és találok majd barátokat. De ami a leginkább izgalomban tart, az az, hogy van-e a sulinak tánccsapata. Az előző iskolámban táncoltam és minden álszerénység nélkül mondhatom egész jó voltam. Remélem itt is tudom majd folytatni, tánc nélkül egyszerűen nem tudok élni.
- Sumi, gyere kész a reggeli.
- Máris megyek anya.
Felkaptam a táskám és lesiettem a földszintre. Az ebédlőasztalon már ott várt a finom reggeli. Apu már korábban elment dolgozni így kettesben reggeliztem anyuval.
- Na és izgatott vagy az új suli miatt? - érdeklődött.
- Csak egy kicsit. Leginkább az érdekel van-e tánccsapatuk.
- Biztosan.
- Én is nagyon remélem.
Gyorsan belapátoltam a reggelit, felvettem a cipőm, felkaptam a táskám és indultam is.
- Szia anyu - búcsúztam tőle.
- Szia drágám. Legyen szép napod, és csak ügyesen!
Szerencsére a suli nem volt túl messze tőlünk, így gyalog tettem meg az utat. Először az igazgatóhoz kellett bemennem, aki köszöntött és elmondott egy-két dolgot a suliról.
- Rendben hát akkor ennyi lenne. Kint a titkárnő odaadja az órarended.
- Igazgató úr!
- Igen?
- Kérdezhetnék valamit?
- Hát persze.
- Van az iskolának tánccsapata?
- Igen van.
- Ez nagyszerű.
- Ezek szerint táncolsz?
- Igen, nagyon imádom!
- Kint a titkárnő meg tudja neked mondani mikor vannak az edzések.
- Köszönöm szépen igazgató úr. Viszontlátásra. - álltam fel majd meghajoltam.
- Szia.
Kint a titkárnőtől megkaptam az órarendem.
- Most koreai nyelvtan órád lesz, a tanár az osztályfőnököd is egyben. A terem a 2.emeleten van, ahogy felérsz fordulj jobbra és a második terem lesz az.
- Köszönöm. Lenne még egy kérdésem. Az igazgató úr az mondta, ön meg tudja nekem mondani mikor vannak a táncedzések.
- Máris nézem....egy héten kétszer van, kedden és csütörtökön délután 4-kor a tornateremben.
- Köszönöm szépen.
Felmentem a terembe, mielőtt beléptem volna a terembe nagy levegőt vettem. A tanár még nem volt bent, a diákok egymással beszélgettek. Egyszer csak egy szőke hajú srácra lettem figyelmes, akit több lány és fiú vett körbe.
- Hyukie táncolj nekünk! - kérte egy barna, hosszú hajú lány.
- Igen, táncolj! - csatlakoztak hozzá a többiek is.
- Oké-oké. Akkor tartok nektek egy kis bemutatót.
Pötyögött a mobilján aztán elindult a zene. Már az első taktus után felismertem, B.A.P. - One shot. Ezt a számot én is szeretem. A srác úgy mozgott, ahogy még azelőtt soha senkit nem láttam. Minden mozdulata hibátlan volt, mintha egyé vált volna a zenével. Nem is! Ő maga volt a zene. Biztos ő is a tánccsapat tagja lehet morfondíroztam. Vajon mindenki olyan jó, mint ő? Ha igen, akkor nagyon fel kell kötnöm a nadrágom.
Ekkor bejött az osztályfőnök.
- Mindenki üljön a helyére, kezdődik az óra. Á te vagy az új lány ugye? - fordult felém, bólintottam - Mutatkozz be kérlek!
Minden szempár rám meredt, valahogy kicsit félelmetes volt.
- Sziasztok! Sumi vagyok. Most költöztünk ide a szüleimmel. Remélem jól ki fogunk jönni. Kérlek támogassatok - hajoltam meg.
- Köszönöm Sumi - mosolygott rám az osztályfönők - ott van egy hely, oda leülhetsz.
Odamentem a padomhoz, mellettem egy helyes, barna hajú srác ült.
- Szia - köszöntöm oda kissé bátortalan mosollyal.
- Szia, Lee Donghae vagyok, - mutatkozott be- de szólíts csak nyugodtan Haenak.
- Hát a Suminak nincs becézése - nevettem.
- Majd kitalálunk egyet neked, ne aggódj.
- Akkor most mindenki nyissa ki a könyvét az 58. oldalon. - hallottam a tanár hangját.
Nekem nem volt mit kinyitnom, még nem tudtam beszerezni a tankönyveim.
Hae középre csúsztatta a könyvét.
- Nézd nyugodtan az enyéméből. Óra után segítek beszerezni a szükséges taneszközöket.
- Köszönöm - néztem rá hálásan.
Az óra hamar eltelt. A szünetben felbukkant a padunk mellett a szőke hajú srác.
- Szia Hyukie vagyok - mutatkozott be.
- Én meg Sumi.
- Örvendek.
- Úgyszintén.
- Hyukie meg én országos cimborák vagyunk. Óvodás korunk óta ismerjük egymást - magyarázta Hae.
- Az előbb láttalak táncolni, baromi jó voltál.
- Köszi! Én vagyok a suliban a legjobb. - düllesztette ki a mellét.
- Ne dicsérd nagyon, mert megint előjön belőle az egoista énje - nevetett Hae.
- Érdekel a tánc? - kérdezte Hyukie.
- Igen, én is táncos vagyok.
- Mutatsz valamit?
- Itt? Most? - néztem zavartan körbe.
- Persze. Talán probléma?
- Neem.
Végül is miért ne. Ám ekkor egy barna hajú srác futott oda hozzánk.
- Fiúk baj van! Siwon és Heechul megint verekedésbe keveredtek.
- Francba! - mérgelődött Hae.
- Gyerünk! - Hyukieval az élen a három srác kirohant a teremből.
Becsöngettek és a fiúk még mindig nem tértek vissza, már kezdtem aggódni, mikor végre felbukkantak.
- Minden rendben van? - kérdeztem Haet mikor becsusszant mellém a padba.
- Igen, ne aggódj megmutattuk nekik! - mosolygott rám elégedetten.
A többi óra hamar eltelt. Hyukie nem hozta fel a táncot én pedig nem firtattam. Úgy tűnt most a két srác jobban aggasztja őket, át is mentek beszélni velük. Óra után Hae ahogy ígérte eljött velem megvenni a könyveket. Hyukienak dolga akadt így ő nem tudott elkísérni minket. Az utca elején elváltunk. Mint kiderült szép sorban lakunk egymás mellett. A mellettünk lévő utcában Hyukie, amellett pedig Hae.
- Köszönök szépen mindent Hae. Hála neked nagyszerűen telt az első napom.
- Nagyon szívesen. Akkor holnap találkozunk - búcsúzóul kaptam tőle még egy szívdöglesztő mosolyt.
- Szia.
- Szia.
- Megjöttem - köszöntem mikor hazaértem.
- Milyen volt az első napod? - érdeklődött anyu.
- Egész jó.
- Ennek örülök. Na és van tánccsoportjuk.
- Van hát. Holnap lesz délután 4-kor az edzés.
- Ez meg mi? - bökött apu a lábam mellett lévő szatyorra.
- Ezekben vannak a könyveim - mondtam nem túl lelkesen.
- Kész vacsora, gyertek enni. - invitált minket az asztalhoz anyu.
Vacsora után felvittem a könyveimet. Összekészítettem holnapra, majd lefeküdtem aludni. Már alig vártam a másnapot. Végre újra táncolhatok.
- Sumi, gyere kész a reggeli.
- Máris megyek anya.
Felkaptam a táskám és lesiettem a földszintre. Az ebédlőasztalon már ott várt a finom reggeli. Apu már korábban elment dolgozni így kettesben reggeliztem anyuval.
- Na és izgatott vagy az új suli miatt? - érdeklődött.
- Csak egy kicsit. Leginkább az érdekel van-e tánccsapatuk.
- Biztosan.
- Én is nagyon remélem.
Gyorsan belapátoltam a reggelit, felvettem a cipőm, felkaptam a táskám és indultam is.
- Szia anyu - búcsúztam tőle.
- Szia drágám. Legyen szép napod, és csak ügyesen!
Szerencsére a suli nem volt túl messze tőlünk, így gyalog tettem meg az utat. Először az igazgatóhoz kellett bemennem, aki köszöntött és elmondott egy-két dolgot a suliról.
- Rendben hát akkor ennyi lenne. Kint a titkárnő odaadja az órarended.
- Igazgató úr!
- Igen?
- Kérdezhetnék valamit?
- Hát persze.
- Van az iskolának tánccsapata?
- Igen van.
- Ez nagyszerű.
- Ezek szerint táncolsz?
- Igen, nagyon imádom!
- Kint a titkárnő meg tudja neked mondani mikor vannak az edzések.
- Köszönöm szépen igazgató úr. Viszontlátásra. - álltam fel majd meghajoltam.
- Szia.
Kint a titkárnőtől megkaptam az órarendem.
- Most koreai nyelvtan órád lesz, a tanár az osztályfőnököd is egyben. A terem a 2.emeleten van, ahogy felérsz fordulj jobbra és a második terem lesz az.
- Köszönöm. Lenne még egy kérdésem. Az igazgató úr az mondta, ön meg tudja nekem mondani mikor vannak a táncedzések.
- Máris nézem....egy héten kétszer van, kedden és csütörtökön délután 4-kor a tornateremben.
- Köszönöm szépen.
Felmentem a terembe, mielőtt beléptem volna a terembe nagy levegőt vettem. A tanár még nem volt bent, a diákok egymással beszélgettek. Egyszer csak egy szőke hajú srácra lettem figyelmes, akit több lány és fiú vett körbe.
- Hyukie táncolj nekünk! - kérte egy barna, hosszú hajú lány.
- Igen, táncolj! - csatlakoztak hozzá a többiek is.
- Oké-oké. Akkor tartok nektek egy kis bemutatót.
Pötyögött a mobilján aztán elindult a zene. Már az első taktus után felismertem, B.A.P. - One shot. Ezt a számot én is szeretem. A srác úgy mozgott, ahogy még azelőtt soha senkit nem láttam. Minden mozdulata hibátlan volt, mintha egyé vált volna a zenével. Nem is! Ő maga volt a zene. Biztos ő is a tánccsapat tagja lehet morfondíroztam. Vajon mindenki olyan jó, mint ő? Ha igen, akkor nagyon fel kell kötnöm a nadrágom.
Ekkor bejött az osztályfőnök.
- Mindenki üljön a helyére, kezdődik az óra. Á te vagy az új lány ugye? - fordult felém, bólintottam - Mutatkozz be kérlek!
Minden szempár rám meredt, valahogy kicsit félelmetes volt.
- Sziasztok! Sumi vagyok. Most költöztünk ide a szüleimmel. Remélem jól ki fogunk jönni. Kérlek támogassatok - hajoltam meg.
- Köszönöm Sumi - mosolygott rám az osztályfönők - ott van egy hely, oda leülhetsz.
Odamentem a padomhoz, mellettem egy helyes, barna hajú srác ült.
- Szia - köszöntöm oda kissé bátortalan mosollyal.
- Szia, Lee Donghae vagyok, - mutatkozott be- de szólíts csak nyugodtan Haenak.
- Hát a Suminak nincs becézése - nevettem.
- Majd kitalálunk egyet neked, ne aggódj.
- Akkor most mindenki nyissa ki a könyvét az 58. oldalon. - hallottam a tanár hangját.
Nekem nem volt mit kinyitnom, még nem tudtam beszerezni a tankönyveim.
Hae középre csúsztatta a könyvét.
- Nézd nyugodtan az enyéméből. Óra után segítek beszerezni a szükséges taneszközöket.
- Köszönöm - néztem rá hálásan.
Az óra hamar eltelt. A szünetben felbukkant a padunk mellett a szőke hajú srác.
- Szia Hyukie vagyok - mutatkozott be.
- Én meg Sumi.
- Örvendek.
- Úgyszintén.
- Hyukie meg én országos cimborák vagyunk. Óvodás korunk óta ismerjük egymást - magyarázta Hae.
- Az előbb láttalak táncolni, baromi jó voltál.
- Köszi! Én vagyok a suliban a legjobb. - düllesztette ki a mellét.
- Ne dicsérd nagyon, mert megint előjön belőle az egoista énje - nevetett Hae.
- Érdekel a tánc? - kérdezte Hyukie.
- Igen, én is táncos vagyok.
- Mutatsz valamit?
- Itt? Most? - néztem zavartan körbe.
- Persze. Talán probléma?
- Neem.
Végül is miért ne. Ám ekkor egy barna hajú srác futott oda hozzánk.
- Fiúk baj van! Siwon és Heechul megint verekedésbe keveredtek.
- Francba! - mérgelődött Hae.
- Gyerünk! - Hyukieval az élen a három srác kirohant a teremből.
Becsöngettek és a fiúk még mindig nem tértek vissza, már kezdtem aggódni, mikor végre felbukkantak.
- Minden rendben van? - kérdeztem Haet mikor becsusszant mellém a padba.
- Igen, ne aggódj megmutattuk nekik! - mosolygott rám elégedetten.
A többi óra hamar eltelt. Hyukie nem hozta fel a táncot én pedig nem firtattam. Úgy tűnt most a két srác jobban aggasztja őket, át is mentek beszélni velük. Óra után Hae ahogy ígérte eljött velem megvenni a könyveket. Hyukienak dolga akadt így ő nem tudott elkísérni minket. Az utca elején elváltunk. Mint kiderült szép sorban lakunk egymás mellett. A mellettünk lévő utcában Hyukie, amellett pedig Hae.
- Köszönök szépen mindent Hae. Hála neked nagyszerűen telt az első napom.
- Nagyon szívesen. Akkor holnap találkozunk - búcsúzóul kaptam tőle még egy szívdöglesztő mosolyt.
- Szia.
- Szia.
- Megjöttem - köszöntem mikor hazaértem.
- Milyen volt az első napod? - érdeklődött anyu.
- Egész jó.
- Ennek örülök. Na és van tánccsoportjuk.
- Van hát. Holnap lesz délután 4-kor az edzés.
- Ez meg mi? - bökött apu a lábam mellett lévő szatyorra.
- Ezekben vannak a könyveim - mondtam nem túl lelkesen.
- Kész vacsora, gyertek enni. - invitált minket az asztalhoz anyu.
Vacsora után felvittem a könyveimet. Összekészítettem holnapra, majd lefeküdtem aludni. Már alig vártam a másnapot. Végre újra táncolhatok.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)