2. fejezet

Másnap reggel izgatottan keltem. Bepakoltam egy pólót, rövidnadrágot és cipőt a táncra.
Mikor megérkeztem az osztályba ugyanaz a zsivaj fogadott mint előző reggel. Alighogy leültem a helyemre Hae termett mellettem.
- Szép jó reggelt! Hogy s mint?
- Remekül, bár kissé álmosan. – nyomtam el egy ásítást – És te?
- Jól, köszi. Bár jobb programot is el tudnék képzelni mint a suli. – dőlt hátra székében.
- Azt meghiszem – nevettem.
- Na nem baj, majd délután!
- Mi lesz délután?
- Hát a táncedzés.
- Te is táncolsz?
- Aham – bólintott. – És már nagyon kíváncsi vagyok rá mit tudsz.
- Félek csalódni fogsz - pirultam el.
- Nem hinném. – mosolygott rám mint, aki mindent tud.
- Reggelt! – jött oda hozzánk Hyukie.
Hála az égnek sóhajtottam fel.
- Neked is! Mi újság? – érdeklődtem gyorsan.
- Semmi különös. Várom, hogy végre vége legyen a délelőttnek – vágott unott képet.
- Suliundor, mi?
- Mondhatjuk.
Ekkor belépett a tanár végett vetve beszélgetésünknek. Órák után Hyukie felvetette, mi lenne, ha elmennénk fagyizni egyet edzés előtt.
- Meghívlak titeket! – ajánlotta fel önelégült mosollyal.
- Azt hiszem nem hallok jól. – nevetett Hae – Lee Hyukjae te most tényleg azt mondtad, hogy kifizetted mindhármunk fagyiját?
- Most mi van, mit vagy úgy oda? – morgolódott.
- Sumi te valamit tudhatsz! – kacsintott rám Hae.
- Én? Mit? Miért? – néztem rá értetlenül.
- Mert csoportos evészet-ivászatkor Hyukie valahogy mindig otthon felejti a pénztárcáját. Most meg nemhogy kifizeti a sajátját, hanem még minket is meghív. A világ 8. csodája. – nevetett Hae.
- Kapd be! Akkor nem is fagyizunk.
- Oh – szomorodtam el.
- Mármint téged meghívlak Sumi – fordult felém zavartan – csak ezt a hülyét itt nem.
- Tudod ki a hülye! Te vén zsugori!
- Kikérem magamnak! Én még igenis szép és fiatal vagyok! – húzta ki magát és szegte fel az állát Hyukie.
Ahogy megláttam így pózolva, kitört belőlem a nevetés. De ahogy jobben megnéztem el kellett ismernem milyen jól néz ki, izmos, karcsú termetével és azokkal a gyönyörű mogyoróbarna szemeivel.
- Akkor most elindulunk végre te görög félisten? Mindjárt kezdődik a próba – nézett rá kérdően Hae.
- Mondtam már, te nem vagy a meghívottak listáján.
- Á szóval ez egy randi lesz.
- Mi? Dehogyis! Nem arról van szó. – vörösödött el a füle tövéig Hyukie.
Hae várakozástelin nézett rá.
- Oké, gyere! – sóhajtott fel Hyukie.
- Igen. – öklözött Hae a levegőbe. – Sumi van itt a sarkon egy nagyon jó kis fagyizó, imádni fogod.
Elindultunk a srácokkal. Hyukie nagylelkűen mindenkit maga elég engedett és nem szabott határt a megvehető gombócok számának. Hae kihasználva ezt a páratlan, valószínűleg soha vissza nem térő lehetőséget, rögtön egy 5 gombócos adagot kért. Hyukie forgatta kissé a szemeit, de nem szólt semmit. Engem meg mulatott ez az egész. Lehetett látni rajtuk, hogy ezer éves barátok és ezeket az apró civódásokat egyikük se veszi komolyan. Miközben fagyinkat nyalva mentünk vissza a sulihoz, megpillantottam az egyik ajándékbolt kirakatában egy apró, maci formájú figurát. Talán, ha 10 cm magas lehetett, de nagyon szépen ki volt dolgozva és nagyon édes volt a mosolya.
- Tetszik? – kérdezte Hyukie.
- Igen. – bólintottam.
- Szeretnéd?
Csodálkozva néztem rám.
- Akkor megveszem neked – nevetett, majd eltűnt a boltban, hogy aztán néhány perccel később kezében a figurával jelenjen meg újra.
- Tessék! – nyújtotta át. Ahogy elvettem tőle a figurát és ujjaink egymáshoz értek, apró áramütés futott végig egész testemen.
- Köszönöm – mormoltam zavartan.
- Khm igazán nincs mit. – köszörülte meg a torkát, láthatóan ő is zavarban volt.
Hae diplomatikusan úgy tett, mintha az egészből nem vett volna észre semmit, vagy az is lehet, hogy csak túlságosan el volt foglalva, hogy megbirkózzon az öt gombócával. Visszamentünk a suliba, az öltözök előtt elváltunk és elmentünk átöltözni. A tornateremben rajtunk kívül 3 fiú és 4 lány volt.
- Szia! Mi még nem találkoztunk, Eun Mi vagyok. – mutatkozott be kedvesen az edző.
- Jó napot! Sumi vagyok.
- Örülök, hogy ezentúl te is részt veszel az edzéseinken. Megmutatnád nekünk, hogy táncolsz?
- Iigen. Persze.
Kissé ideges voltam, Hyukie alapján elég magas lehet a mérce, remélem megfelelek. Bár tény, hogy ő a legjobb szóval nem biztos, hogy mindenki ilyen magas szinten van.
- Válasz nyugodtan saját számot – biztatott az edző.
- Rendben.
Elővettem a mobilom és keresgélni kezdtem, oké legyen MBLAQ 100% az egyik kedvenc számom. Elindítottam a zenét, majd mozogni kezdtem a zene ritmusára. Igyekeztem nem arra gondolni, hogy ez most olyan mint egy felvételi, most dől el jó vagyok-e ide, hanem csak a zenére koncentráltam. Mikor végett ért a szám félelemteli várakozással néztem az edzőre és a többiekre. Aztán hirtelen kitört a hangzavar.
- Ez állati jó volt!
- Nagyon jól táncolsz!
- Nem semmi mozgásod van!
- Nem hittem volna, hogy ennyire jó vagy! – füttyentett elismerően Hae.
- Akár egy profi!
- Köszönöm! – pirultam el a sok dicséret hallatán.
- Azt hiszem szólóban is indítunk majd. – vágott elégedett képet az edző.
- Szólóban? Indítani? – csodálkoztam.
- Az országos táncversenyen. Minden évben indulunk rajta. – magyarázta az egyik lány.
- Ja, értem.
Örültem annak, hogy megfeleltem és, hogy mindenki ilyen lelkesen fogadott.
De ekkor szembetaláltam magam egy arccal, ami egyáltalán nem mosolygott, egy szempárral, amiből csak úgy sütött a gyűlölet. Vajon mit tettem, amiért Hyukie hirtelen így megutált.