6. fejezet

Kezdett nagyon elegem lenni Hyukieból és az állandó hangulatváltozásaiból. Elhatároztam, hogy többé nem veszek róla tudomást és csakis a táncra fogok koncentrálni. Most már én is nyerni akartam. Így hát újult erővel, mindent beleadva próbáltam nap mint nap. Lassan összeállt a teljes koreográfia és már egész jól ment, csak az apróbb mozdulatokat kellett tökéletesíteni. Egyik nap szokás szerint, a tornateremben gyakoroltuk a szólótáncukat, amikor éles kiáltásra lettem figyelmes. Felkaptam fejem, hogy megnézzem mit történt, mikor megláttam, hogy Hyukie a földön ülve bokáját tapogatja, azonnal odaszaladtam hozzá.
- Mi a baj? - kérdeztem leguggolva mellé a földre.
- Azt hiszem meghúztam a bokám és most iszonyúan fáj. - nézett rám fájdalomtól eltorzult arccal.
- Most azonnal beviszünk a kórházba!
- Neee! Aish! - szisszent fel a fájdalomtól. - Nem akarom!
- Nincs semmi ellenkezés! Megyek megkeresem Eun Mit - mondtam határozott hangon!
Az edzőnket telefonon keresték, és, hogy ne zavarjon minket a gyakorlásban kiment az előtérbe, szerencsére mire kiértem már nem beszélt.
- Valami baj van Sumi? - kérdezte mikor meglátott.
- Hyukie megrándította a bokáját, nagyon nagy fájdalmai vannak, kórházba kellene vinni.
- Te jó ég! Siessünk! - indult be a terembe Eun Mi.
Eunhyuk még mindig a földön ült, összeszorított fogakkal, kezével bokáját szorította.
- Gyere Hyukie, próbálj meg felállni. - ment oda hozzá Eun Mi, én a másik oldalról segítettem neki.
Ránk támaszkodva, kiugrált egy lábon az edző kocsijáig, majd indultunk is azonnal a kórházba. Szerencsénkre nem kellett sokat várnunk és pár perc múlva már vitték is be a vizsgálóba. Óráknak tűnt amíg bent volt, aztán végre megjelent az orvos.
- Doktor úr - szaladtunk oda hozzá - mi van Hyukie bokájával?
- Meghúzódott az ínszalagja, szerencsére nem szakadt el, de pihentetnie kell a lábát legalább egy hétig, de jobb lenne kettőig.
Hogy fog így táncolni, futott át agyamon. Még abban se voltam biztos, hogy Hyukie egyáltalán be fogja tartani az orvos utasításait.
- Doktor úr, beszélt már erről Hyukjaeval? - érdeklődtem.
- Igen, mondtam már neki. Tudom, hogy egy táncversenyre készül, de vagy betartja a tanácsaim, vagy kockáztatja, hogy egy újabb rossz lépés következtében elszakad az ínszalagja és akkor biztos, hogy nem vehet részt a versenyen.
- Értem. Esetleg bemehetnék hozzá?
- Persze, menj nyugodtan.
Elköszöntem, aztán elindultam Hyukie szobája felé. Benyitottam az ajtón, majd óvatosan odamentem az ágyához.
- Szia. Hogy vagy?
- Szerinted? – kérdezte gúnyosan.
- Én csak...
- Te csak mit szerettél volna? – hangja hűvös volt akár az acél.
- Csak aggódtam miattad.
- Ó miattam nem kell aggódnod! Ja és a versenyre top formába leszek megint, úgyhogy ne örülj!
- Mi??? – teljesen lesokkolódtam, ugye ezt nem gondolja komolyan. Azt hiszi hasznot akarnék húzni abból, hogy ő lesérült. Hát tényleg ennyire számítónak néz! Na ezzel betelt a pohár! Remegtem az idegtől!
- Te mégis mit képzelsz magadról, mi? – üvöltöttem. – Azt hiszed csak körülötted forog a világ! Én tényleg féltem, hogy valami komoly bajod esik és nem a tánc miatt, te gyökér, hanem miattad! Mert fontos vagy nekem! De ennek vége! Elegem van belőled! Harcot akarsz? Hát rendben! Mindent bele fogok adni a bajnokságon és le foglak győzni!
Azzal sarkon fordultam és kiviharoztam a kórteremből, a becsapódó ajtó akkorát csattant, hogy még én is ugrottam egyet ijedtemben, majdnem fel is löktem az éppen akkor érkező Donghaet.
- Hééé lassan a testtel! – mosolygott rám – még a végén én is bérelhetek egy ágyat Hyukie mellé.
- Ne is említsd annak a hülyének a nevét! – dühöngtem még mindig.
- Mit csinált már megint az az idióta? – sóhajtott fel.
- Azt hiszi, hogy örülök neki, hogy lesérült, hogy ezzel majd előnyre tehetek szert vele szemben! Jó, hogy ki nem találja, hogy táncóra előbb bekentem a padlót valami csúszós anyaggal, hogy direkt essen el!
- Miért, bekented? – kacsintott rám.
- Lee Donghae, mindjárt tényleg mellette fogsz kikötni! – indultam meg fenyegetően felé.
- Jól van na, csak vicceltem. – tette maga elé védekezően karjait!
- Nem volt jó vicc! – mormogtam.
- Tudom. Ne haragudj! Csak fel akartalak kicsit vidítani. Hyukieval meg ne foglalkozz! Most csak nagyon ki van borulva, felét se gondolta komolyan annak, amit mondott.
- Akkor is rosszul esett.
- Megértem, de ő már csak ilyen. Sokszor előbb cselekszik, minthogy átgondolná a dolgokat. Mellesleg ezzel nincs egyedül. – dugta ki oldalt a nyelvét.
- Te azért sokkal komolyabb vagy mint ő
- Mert még csak a jó oldalam mutattam, azért.
- Miért van neked rossz is?
- Előfordul.
- Na nézd már csak, a végén kiderül, hogy kis angyal egy igazi démon! – nevettem el magam.
- Na végre jó kedved van!
- Kösz Hae!
- Szívesen bármikor! Ahj, ez a hülye nem is tudja milyen mázlista!
- Miért?
- Hát miattad?
- Miattam? – csodálkoztam.
- Persze. Én is boldog lennék, ha egy olyan lány szeretne engem mint te!
- Na várj csak, én...én nem mondtam, hogy szeretem Hyukiet.
- Nem is kell, a vak is látja. – vigyorgott rám.
- De én tényleg nem! – vörösödtem el a paradicsomnál is jobban.
- Hát persze. – paskolta meg a fejem. – Na megyek megnézem, hogy van a mi kis táncbajnokunk.
Én pedig ott maradtam a kórházi folyosón egyedül, és kénytelen voltam elismerni magamban, hogy a történek ellenére is fülig szerelmes vagyok Lee Hyukjaeba.