6. fejezet

Kezdett nagyon elegem lenni Hyukieból és az állandó hangulatváltozásaiból. Elhatároztam, hogy többé nem veszek róla tudomást és csakis a táncra fogok koncentrálni. Most már én is nyerni akartam. Így hát újult erővel, mindent beleadva próbáltam nap mint nap. Lassan összeállt a teljes koreográfia és már egész jól ment, csak az apróbb mozdulatokat kellett tökéletesíteni. Egyik nap szokás szerint, a tornateremben gyakoroltuk a szólótáncukat, amikor éles kiáltásra lettem figyelmes. Felkaptam fejem, hogy megnézzem mit történt, mikor megláttam, hogy Hyukie a földön ülve bokáját tapogatja, azonnal odaszaladtam hozzá.
- Mi a baj? - kérdeztem leguggolva mellé a földre.
- Azt hiszem meghúztam a bokám és most iszonyúan fáj. - nézett rám fájdalomtól eltorzult arccal.
- Most azonnal beviszünk a kórházba!
- Neee! Aish! - szisszent fel a fájdalomtól. - Nem akarom!
- Nincs semmi ellenkezés! Megyek megkeresem Eun Mit - mondtam határozott hangon!
Az edzőnket telefonon keresték, és, hogy ne zavarjon minket a gyakorlásban kiment az előtérbe, szerencsére mire kiértem már nem beszélt.
- Valami baj van Sumi? - kérdezte mikor meglátott.
- Hyukie megrándította a bokáját, nagyon nagy fájdalmai vannak, kórházba kellene vinni.
- Te jó ég! Siessünk! - indult be a terembe Eun Mi.
Eunhyuk még mindig a földön ült, összeszorított fogakkal, kezével bokáját szorította.
- Gyere Hyukie, próbálj meg felállni. - ment oda hozzá Eun Mi, én a másik oldalról segítettem neki.
Ránk támaszkodva, kiugrált egy lábon az edző kocsijáig, majd indultunk is azonnal a kórházba. Szerencsénkre nem kellett sokat várnunk és pár perc múlva már vitték is be a vizsgálóba. Óráknak tűnt amíg bent volt, aztán végre megjelent az orvos.
- Doktor úr - szaladtunk oda hozzá - mi van Hyukie bokájával?
- Meghúzódott az ínszalagja, szerencsére nem szakadt el, de pihentetnie kell a lábát legalább egy hétig, de jobb lenne kettőig.
Hogy fog így táncolni, futott át agyamon. Még abban se voltam biztos, hogy Hyukie egyáltalán be fogja tartani az orvos utasításait.
- Doktor úr, beszélt már erről Hyukjaeval? - érdeklődtem.
- Igen, mondtam már neki. Tudom, hogy egy táncversenyre készül, de vagy betartja a tanácsaim, vagy kockáztatja, hogy egy újabb rossz lépés következtében elszakad az ínszalagja és akkor biztos, hogy nem vehet részt a versenyen.
- Értem. Esetleg bemehetnék hozzá?
- Persze, menj nyugodtan.
Elköszöntem, aztán elindultam Hyukie szobája felé. Benyitottam az ajtón, majd óvatosan odamentem az ágyához.
- Szia. Hogy vagy?
- Szerinted? – kérdezte gúnyosan.
- Én csak...
- Te csak mit szerettél volna? – hangja hűvös volt akár az acél.
- Csak aggódtam miattad.
- Ó miattam nem kell aggódnod! Ja és a versenyre top formába leszek megint, úgyhogy ne örülj!
- Mi??? – teljesen lesokkolódtam, ugye ezt nem gondolja komolyan. Azt hiszi hasznot akarnék húzni abból, hogy ő lesérült. Hát tényleg ennyire számítónak néz! Na ezzel betelt a pohár! Remegtem az idegtől!
- Te mégis mit képzelsz magadról, mi? – üvöltöttem. – Azt hiszed csak körülötted forog a világ! Én tényleg féltem, hogy valami komoly bajod esik és nem a tánc miatt, te gyökér, hanem miattad! Mert fontos vagy nekem! De ennek vége! Elegem van belőled! Harcot akarsz? Hát rendben! Mindent bele fogok adni a bajnokságon és le foglak győzni!
Azzal sarkon fordultam és kiviharoztam a kórteremből, a becsapódó ajtó akkorát csattant, hogy még én is ugrottam egyet ijedtemben, majdnem fel is löktem az éppen akkor érkező Donghaet.
- Hééé lassan a testtel! – mosolygott rám – még a végén én is bérelhetek egy ágyat Hyukie mellé.
- Ne is említsd annak a hülyének a nevét! – dühöngtem még mindig.
- Mit csinált már megint az az idióta? – sóhajtott fel.
- Azt hiszi, hogy örülök neki, hogy lesérült, hogy ezzel majd előnyre tehetek szert vele szemben! Jó, hogy ki nem találja, hogy táncóra előbb bekentem a padlót valami csúszós anyaggal, hogy direkt essen el!
- Miért, bekented? – kacsintott rám.
- Lee Donghae, mindjárt tényleg mellette fogsz kikötni! – indultam meg fenyegetően felé.
- Jól van na, csak vicceltem. – tette maga elé védekezően karjait!
- Nem volt jó vicc! – mormogtam.
- Tudom. Ne haragudj! Csak fel akartalak kicsit vidítani. Hyukieval meg ne foglalkozz! Most csak nagyon ki van borulva, felét se gondolta komolyan annak, amit mondott.
- Akkor is rosszul esett.
- Megértem, de ő már csak ilyen. Sokszor előbb cselekszik, minthogy átgondolná a dolgokat. Mellesleg ezzel nincs egyedül. – dugta ki oldalt a nyelvét.
- Te azért sokkal komolyabb vagy mint ő
- Mert még csak a jó oldalam mutattam, azért.
- Miért van neked rossz is?
- Előfordul.
- Na nézd már csak, a végén kiderül, hogy kis angyal egy igazi démon! – nevettem el magam.
- Na végre jó kedved van!
- Kösz Hae!
- Szívesen bármikor! Ahj, ez a hülye nem is tudja milyen mázlista!
- Miért?
- Hát miattad?
- Miattam? – csodálkoztam.
- Persze. Én is boldog lennék, ha egy olyan lány szeretne engem mint te!
- Na várj csak, én...én nem mondtam, hogy szeretem Hyukiet.
- Nem is kell, a vak is látja. – vigyorgott rám.
- De én tényleg nem! – vörösödtem el a paradicsomnál is jobban.
- Hát persze. – paskolta meg a fejem. – Na megyek megnézem, hogy van a mi kis táncbajnokunk.
Én pedig ott maradtam a kórházi folyosón egyedül, és kénytelen voltam elismerni magamban, hogy a történek ellenére is fülig szerelmes vagyok Lee Hyukjaeba.

5. fejezet

A másnapot szinte végig aggódtam. Alig bírtam a biológia feladatra koncentrálni. Egyre csak a tegnapi nap járt a fejemben. Ha akkor Hae nem jön le, vajon megcsókolt volna? Ezt már a második alkalom, hogy ilyen közel kerültem hozzá. Még mindig rejtély volt számomra ez a fiú. Ha táncórán voltunk olyan volt velem akár egy jégcsap, de máskor meg tök kedvesen viselkedett. Ahj Sumi, felejtsd már el, korholtam magam, koncentrálj inkább a megoldandó feladatra. Más se hiányzik minthogy egy egyessel kezdj a suliban. De nagyon nehezen ment, egy kínszenvedés volt az egész délután.
Másnap ahogy leszálltam a buszról, szinte futottam a terembe. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel mikor megláttam Hyukie szőke tincseit. Akkor mégse lehet olyan nagy a baj.
- Sziasztok! – mentem oda hozzájuk. A szokásos bagázs vette körül.
- Szia – köszöntek vissza, és Hyukie még egy mosollyal is megajándékozott.
- Jobban vagy már? – érdeklődtem.
- Persze, kutya bajom! Nem olyan könnyű engem kifektetni! – nevetett, miközben karját megfeszítve az izmait mutogatta. A körülötte lévő lányok ájuldoztak én meg teljesen elpirultam a látványtól.
Ekkor valaki hátulról megfogta a két vállam és meg majd szívrohamot kaptam az ijedtségtől.
- Szia Sumi – üdvözölt Hae.
- Haeee! A frászt hoztad rám! – kapkodtam még mindig levegő után.
- Bocsánat!  - nézett rám bűnbánó szemekkel. – Nem akartalak megijeszteni.
- Felejtsük el. Jól vagy?
- Aham. Minden rendben.
- Ezt örömmel hallom.
A csengő vetett véget beszélgetésünknek. Biolóiga óra előtti szünetben odamentem Hyukiehoz és vázoltam neki nagyjából mi van ez előadásunkban, majd megmutattam neki melyik részt olvassa majd ő fel. Egész jó lett, ahhoz képest, amilyen állapotban írtam. Mindketten ötöst kaptunk rá.  Hyukie rám kacsintott mikor a tanár megmondta az osztályzatunk. Délután ismét táncpróbánk volt.
Ma kapjuk meg a számokat, amikre táncolni fogunk.
- Na akkor lássuk miből élünk. – nevetett Eun Mi. – A csoportos tánc Shinee Sherlockja lesz.
- Igen, ez az! – öklözött a levegőbe Ji Hoo mögöttem, mire mindenki röhögésbe tört ki, ő pedig olyan piros lett mint a paradicsom.
Eun Mi most felém fordult.
- Sumi, te Karatól a Misterre fogsz táncolni. 
- Rendben. – bólintottam, a fiúk elismerően füttyentettek.
- Te pedig Hyukie, – fordult most a fiúhoz – MBLAQ-tól a Runra.
- Értettem.
- Az órákat mostantól három részre bontjuk. Minden hétfőn, szerdán és pénteken csoportos próba, kedden és csütörtökön pedig a szólósoknak lesz. Természetesen mindenki otthon is gyakoroljon, amennyit csak tud.
- Ez neked szólt Ji Hoo! – ugratta őt Hee Sun.
- Nagyon vicces! Különben is én remekül táncolok! – mutatott be a fiú egy rövid mozdulatsort.
- Örülök, hogy ilyen jó a hangulat. – mosolygott Eun Mi. – Menjetek pihenjetek egyet, mert holnaptól kezdődik a kemény munka! Mindenkinek átküldöm a számokat, és holnapra kérem a javaslataitokat a koreográfiákra.
Na ettől a részétől egy kissé megijedtem, én még sosem csináltam egy koreográfiát egyetlen táncra sem, hogy fog ez nekem menni! Donghae észrevette kétségbeesett arckifejezésem és odasúgta:
- Nyugi, menni fog ez neked! Csak mozogj a zenére, ahogy érzed! Ja és jegyezd is meg a mozdulatokat! – nevette el magát.
- Akkor azt hiszem kelleni fog papír meg ceruza, biztosabb, ha lejegyzem őket.
- Vagy akár le is videózhatnálak!
- Perverz!
- Az akkor lennék, ha azt kértem volna, hogy bikiniben táncold el nekem. – nyújtotta ki a nyelvét.
- Lee Donghae!
- Igen? – nézett rám egy ma született bárány ártatlan tekintetével.
- Téged nem lehet nem szeretni. – nevettem el magam.
- Tudom én azt! – mosolygott elégedetten.
Egy kissé megnyugodtam, Haenak sikerült jobb kedvre derítenie. Otthon rákerestem a Kara Misterjére majd, ahogy Hae tanácsolta egyszerűen csak elkezdtem rá táncolni, ahogy éreztem. Egyszer, kétszer, ötször, tízszer, addig próbáltam, variáltam, változtattam, amíg csak úgy nem éreztem, hogy ezzel már ki merek állni. Két és fél óra kemény tánc után fáradtan zuhantam ágyamba. Másnap a suliban nem történt semmi különös, az órákon nem igazán tudtam figyelni, ahhoz túlságosan is izgatott voltam. Ma csak én meg Hyukie próbáltunk. Először ő mutatta be a koreográfiáját. Ütős volt nagyon. Aztán én következtem. Tánc közben végig magamon éreztem a tekintetét, de nem tudtam eldönteni, hogy valójában engem figyel, vagy a vetélytársat látja megint bennem. Eun Mi utána külön-külön megbeszélte velünk min kéne változtatni vagy éppen másképp csinálni, aztán elkezdtünk edzeni. A következő hetek végig gyakorlással teltek, finomítottunk még a koreográfián ott, ahol kellett, és táncoltunk végkimerülésig. Ráadásul nekünk Hyukieval kétszeresen helyt kellett állnunk, bár őt láthatólag ez kevésbé viselte meg mint engem. És még a suli is ott volt. Még be se tudtam pótolni rendesen mindent, néha úgy éreztem  nem bírom tovább, kész, ennyi volt, feladom. Szerencsére Hae mellettem volt és támogatott, amiben csak tudott. Igazi jóbarátra leltem benne. Lassacskán eljött a selejtező időpontja, már csak egy hét volt hátra.
Épp indultam hazafelé edzés után, leléptem a legfelső lépcsőfokról, amikor egy csapat srác viharzott el mellettem. Ketten is meglöktek, éreztem, ahogy elveszítem az egyensúlyomat. Mindjárt leesek futott át agyamon, rémülten próbáltam megkapaszkodni a korlátba, de nem értem el. Már felkészültem a legrosszabbra, amikor hirtelen hátulról két kéz kapott el, majd szorosan magához ölelt.
- Hé vigyázz magadra, a végén még eltöröd valamid! – meglepetten ismertem fel a hang tulajdonosát.
- Hyukie, hát te hogy kerülsz ide? - fordultam meg.
- Tudod nekem is most volt edzésem, rémlik?
- Ja, igen.
- Pedig be sem verted a fejed! – mosolygott rám szemtelenül.
- Jól van na! – duzzogtam.
- Tudod milyen édes vagy ilyenkor! – bókjába teljesen belepirultam. Arcvonásai ellágyultak, és, ahogy rám emelte azokat a nagy barna szemeit, teljesen elvesztem bennük. 
- Té-tényleg?
- Tényleg. - hajolt hozzám egyre közelebb. Alig néhány centiméter választotta el ajkainkat. Kezével végigsimított arcomon, majd gyengéden megcsókolt. Karjaimat nyaka köré fontam és viszonoztam édes csókját. A mennyekben éreztem magam, ám Hyukie ekkor hirtelen hátra lépett, arcán zavarodottság látszódott.
- Ne haragudj, ezt nem lett volna szabad! - hátrált.
- De miért nem? - tettem egy bátortalan lépést felé.
De ő csak nézett rám azokkal a nagy barna szemeivel, mintha szomorúságot véltem volna felfedezni bennük, majd megrázta fejét és hirtelen futni kezdett.
- Sajnálom, - nézett hátra - nagyon sajnálom!
Én meg csak álltam ott dermedten és nem értettem semmit. Mutatóujjammal megérintettem számat, még éreztem ajkának puha melegét. Aztán a korlátra borultam és sírni kezdtem.